Kényes egyensúly

Valaha közel-keleti békefolyamatnak nevezték. A fogalmak azonban az évek során módosulnak, és mára tovatűnt a béke reménye. Az egyetlen feladat most a totális háború és az indulatok elszabadulásának elkerülése Izraelben. Ám a „minimális cél” eléréséhez is rengeteg munkára van szükség, továbbá tárgyalópartnerekre, akik most nagyon hiányoznak a térségből.
Amerika mint a közel-keleti rendezés kulcsszereplője a Karine A teherhajó fegyvercsempészési botránya után visszahívta különleges megbízottját, Anthony Zinnit, pedig éppen az ő személye biztosította, hogy még van remény a békés rendezésre. A világ első számú hatalma kényes egyensúlyi helyzetbe került, ellenőrzés nélkül ugyanis elszabadulhat a pokol Izraelben. Továbbra is kiáll az önálló palesztin állam létjogosultsága mellett, de a fegyverügy után mégis a rámalláhi irodájába beszorított Jasszer Arafatot vádolta meg a terrorizmus támogatásával – és ez nagyon súlyos vád a szeptember 11-e utáni Amerikában. Való igaz, Arafat az évek során beszélt megbékélésről és dzsihádról egyaránt, így elveszítette hitelét az amerikaiak szemében. A palesztin elnöknek viszont jelenleg nagyon szűk a mozgástere. Az egyre tisztábban látszik, hogy Arafat személyes hatása jelentősen lecsökkent a palesztinok körében, és a megválasztott elnök egyre kevésbé tudja útját állni az iszlámista fegyveresek merényleteinek. Izrael ellenben úgy véli, éppen Arafat az akciók szervezője, ellenőrzője, engedélyezője – tehát a béke legfőbb gátja. Mint azt több helyi elemző is megjegyezte, a palesztin elnök valóban nem a legjobb, de az egyetlen tárgyalópartner. Ha őt elmozdítanák pozíciójából, súlytalanná tennék vagy megölnék az izraeliek, szélsőséges fegyveres csoportok, önjelölt vezetők vennék át a terepet, akikkel már senki sem tudna egyeztetni. Arafat mindenesetre most nagy gesztust tett Izrael és Amerika felé, azzal, hogy letartóztatta három katonai vezetőjét, akik részt vettek a fegyverek csempészésében. A labda most Izrael térfelén pattog. De nem is Saron lenne, ha megelégedne ezekkel az intézkedésekkel. Mint az egyik brit lap találóan megjegyezte, Arafat nem tehet mást, mint minden tekintélyét latba vetve megpróbálja megállítani a palesztinok akcióit, és várja, hátha az Egyesült Államok mégis visszatér, hogy kibogozza az összekuszálódott szálakat.
Az Európai Unió, Oroszország, az ENSZ és az Egyesült Államok közel-keleti különmegbízottai mától együtt próbálják rávenni a „hivatalos Amerikát”, hogy visszatérjen az izraeli tárgyalóasztalhoz. A fő baj éppen ez: mindenki azért dolgozik, hogy legalább a hajlandóság meglegyen a rendezés folytatására, és még ezt sem sikerül elérni. Az Egyesült Államok elnökei évtizedek óta szem előtt tartják a palesztinok államalapítási igényét. Legutóbb Bush is megerősítette ezt Hoszni Mubarak egyiptomi elnökkel való konzultációja után: az amerikai államfő úgy vélte, minden nehézség ellenére végül mégis létrejön a független Palesztina. Az amerikai diplomáciának a mostani helyzetben nagyon keskeny pallón kell egyensúlyoznia, az izraeli belső erőviszonyok és Arafat pozíciója egyaránt borulással fenyegethet.