Közös múltunk a lengyelekkel

A fővárosban található lengyel köztéri szobrokat, emléktáblákat mutatja be Prohászka László Lengyel emlékek című lengyel–magyar–angol nyelvű kötete, amely tegnap jelent meg a Főpolgármesteri Hivatal és az Országos Lengyel Kisebbségi Önkormányzat támogatásával.

Budapest lengyel köztéri szobrait, emléktábláit, címereit, épületeit és egyházi alkotásait a történelem eseményeinek tükrében kommentálja a szerző. Jelentős fejezetet szán Szent László királynak: a lovagkirály anyja ugyanis lengyel hercegnő volt, s László fia hamarabb beszélt lengyelül, mint magyarul. Magyarország számos pontján állítottak emléket Szent Lászlónak. Budapesten van Vasadi Ferenc alkotása az Országház Dunára néző homlokzatán, s emellett két szobor: az egyik a Ludovika Akadémia Orczy-kert felé néző homlokzata előtt, a másik pedig a kőbányai Szent László-plébániatemplom előtt.
Lengyel emlék kapcsolódik a Vigadó épületéhez is. Az épület magyar hősöket felvonultató portrésorozatában látható a lengyel származású Lokietek Erzsébet királyné és Károly Róbert fia: Nagy Lajos. Az ő mását az Országház Kossuth téri főbejárata felett, valamint a dunai homlokzaton és a kupolacsarnokban is megtaláljuk.
A lengyel motívum Óbuda címerében is benne van. Nagy Lajos ugyanis 1343-ban anyjának ajándékozta az Óbuda területén lévő várat, ezért a magyar Anjou-jelkép mellé a lengyel koronás sas is a címerbe került. Prohászka László a királyok sorában megemlékezik Magyarország első lengyel származású uralkodójáról, I. Ulászlóról, aki 1440-ben foglalta el a magyar trónt. Jelzi: a Jagelló-királyokra mindössze egy-egy díszítőszobor emlékezik Budapesten, az Országház főhomlokzatán. A szerző érdekességeket tár fel Báthory István lengyel királyról is, valamennyi róla készült köztéri alkotás történetét bemutatva. „Az erdélyi hadsereg élén harcolt 1848 decemberétől a lengyel történelem legendás alakja, Jozef Bem, azaz Bem József, akit a magyarok csak Bem apónak neveznek”– írja. Bem haláláról, az Akadémia utca 1. szám alatti klasszicista palotára elhelyezett emléktábla elhelyezéséről és a Petőfi Sándor készítette Bem-grafikáról számos adalékkal szolgál a könyv.
A történelmi emlékeket követően egy terjedelmes fejezet mutatja be Budapest lengyel zenei emlékeit. Liszt Ferenc és Fryderyk Chopin barátságát őrzi Liszt Chopin-könyve – amely a zeneszerző 1849-ben bekövetkezett halála után jelent meg –, valamint a lengyel komponista bal kezéről mintázott kisplasztika. Ez utóbbit ugyancsak Liszt Ferenc adományozta a Magyar Nemzeti Múzeumnak. Prohászka feleleveníti a főváros egyik legkalandosabb sorsú szobrának, Margó Ede Chopin-emlékművének történetét is. Egy másik nagyszerű lengyel zeneszerző, Stanislaw Moniuszko alakja az Operaház Hajós utca felé eső oldalában látható.
A budapesti templomok, kápolnák lengyel vonatkozású kincseivel, a kőbányai Lengyel templom művészeti és építéstörténeti ismertetésével zárja a szerző kötetét.