Nézd, apu, ott egy mamut!

Az épületre mindenki másként emlékszik. A régiek azt mondják, ez a Ludovika fedett lovardája, a középnemzedék az Alfa mozit emlegeti, az újak meg visszakérdeznek: arról van szó, ami jó tíz éve kiégett?
Arról, meg mindenről. Hat éve ez a Természettudományi Múzeum.
Aki belép, óhatatlanul a magasba tekint. Nem is tehet másként, ott áll a mamut. Böhömnagy, két agyarából kitelne egy gombüzlet teljes árukészlete. Lenn más a helyzet. A földszint látványossága egy üregbe van rejtve, négykézlábra kell állni hozzá. A sok apróság úgy is tesz, csúsznak, másznak és sivalkodnak: itt a kiskakas a gyémánt fél krajcárral!
A látvány szándékoltan mesés, hiszen gyerekeknek készült. Neve is jelzi: A mesék kertje. Róka van benne, medve, őz, farkas, kuvik. Őket elhagyva egy erdőbe érünk. Fái közt óhatatlan eszébe jut az embernek: hogyan lehet egy író klasszikus. Lázár Ervin úgy, hogy könyvének címe: A rejtekadó erdő egy kiállítás részének névadója lett. S nem is akármilyen kiállításé. Amit megmutat: a növényeket, rovarokat és állatokat ma létükben fenyegeti a zaj, a füst és a növekvő turistahad. Ha meg akarnak maradni, el kell rejtőzniük. Itt el tudnak.
Az ásványtárhoz érve kalauzom, Vásárhelyi Tamás lelassít, és hangját is viszszafogja. Jó oka van rá. A múzeum ritka ásványainak nem volt párja Európában – egészen ötvenhatig. Akkor a gyűjtemény leégett. Nehéz erről beszélni, mondja a főigazgató-helyettes.
Az oroszok a rádió ostroma idején tankokkal pusztították el az Afrika-gyűjteményt, s a Nemzeti Múzeum után belőttek a Baross utcai épületbe is. A gyújtóakna az üvegekben tárolt hüllőket érte. Négyszáz liter alkohol kapott lángra, s égett olyan hővel, hogy a födém vasgerendái megolvadtak. A lángoló emelet rázuhant az ásványgyűjteményre. A kivonuló tűzoltókat fegyverrel hajtották el az oroszok.
Erre emlékeztet a bejáratnál egy vitrin. Szerény, már-már rimánkodó felhívás olvasható az üveg alatt. Akinek birtokában van bármi a Természettudományi Múzeum egykori gyűjteményéből, kérjük, jelentkezzen! És néhány tárgy, amelyeket a kutatók tíz körömmel kapartak ki a romok alól. Mind tönkreégve, elszenesedve, darabjaira hullva.
Micsoda pusztítás folyt itt egy hamis eszme nevében!
De hagyjuk a pusztítókat.
Fontosabbak azok, akik építenek. Építenek, gazdagítanak, adományoznak, mint Halász Iván. Az Amerikában élő orvos körbevadászta a világot. Ismerte a szomorú múltat, tudott a szükségről, és arról is, hogy kétszer ad, aki gyorsan ad. Trófeáiból és kitömött állataiból ötvenet hajóra pakolt, s kilencvenhat nyarán átküldte az őshazába. Ezt irigylik tőlünk szomszédaink.
Egy szlovák tanár mondta nemrég: nálunk nem mozdultak meg rendszerváltás után a távolban élők, ahogy önöknél. Igen, a magyarból egy kicsi mindig itthon marad, bármilyen messze kerül.
Halász István gyűjteménye elsőrangú. Az orvos a trófeákat a Jonas Brothers céggel készíttette ki. Könnyen megértette magát velük. A Jónás fivérek Pestről indultak még a harmincas években, s denveri műhelyük ma legjobb a világon.
Kicsi a világ, vagy nagy?
Ebben a múzeumban mindkettőre „igen” a válasz. Elég átlépni a természetbúvár terem küszöbét, a földkerekség minden részéből kapni kóstolót. Kézbe veheted egy bálna állkapcsát, találgatod, milyen virágillat árad a „szimatszondákból”, s mindeközben madarak csivitelnek. Onnan kitekintve szép és tágas a világ. Iskolák tolongnak „discovery room” előtt, hetekre előre kibérelik.
Az angol elnevezés fontos. Itt minden tárgy mellett olvasható idegen nyelven az ismertetés. Aki külföldiként betoppan, nem úgy jár-kel, mint süket disznó a kukoricásban. Ért mindent – ha ért angolul. De hát értsen, ha már nem olyan szerencsés, hogy magyarul is ért.
Mondanék még valamit a mamutról. Jellemző ránk: zakatoló agyú, fineszes fajtánkra.
Az emeleti kiállítás az ember és a természet kapcsolatán vezet végig a Kárpát-medencében. Kezdődik a hároméves ősgyerekkel, koponyáját Subalyukon lelték fel, folytatódik a várandós ősanya szobrával, aki barlangban kucorog, és láthatóan fázik. Hitelesebb lesz, ha előtte egy mamut áll, döntött a múzeumi vezérkar, végtére sok masírozott belőlük ezen a tájon. Kétszáz helyen találtak mamutcsontokat szerte az országban, még a budai vásárlóközpontba is jutott belőlük. Ámulnivalónak vitték oda a múzeum kutatói, hadd tudják meg az emberek, milyen hatalmassággal lett szegényebb a Föld.
Jó, jó, de legközelebb mamutkereskedés csak a németeknél van, ráadásul a pasas négymillióért árulja a „fantasztikus” példányokat. Sok az a négymillió, mondta egy ifjú kutató, s előkapta centiméterét. Méricskélt, számolgatott, elment a preparátorokhoz, hogy így kéne meg úgy, summa summarum: a fiúk megcsinálták, jobb, mint a négymilliós portéka, és feleannyiba se került. Ez a mamut magyar, mondják önérzetesen, az agyara igazi, nem úgy, mint a németeké. Az valami művacak.
A Kárpát-medencéről szóló kiállítást eddig négyszázezren látták, s akik maguk mögött hagyják, Noé bárkájába ütköznek. Itt jókat szoktam beszélgetni a gyerekekkel, mondja Vásárhelyi Tamás. Elővesszük a Bibliát, keressük a természettudományos alapot, s végül odajutunk, hogy a mai világ is tele van Noékkal, akik próbálják menteni, ami a természetből menthető.
A főigazgató-helyettes emeltebb hangon beszél: odakinn gépek dolgoznak. Épül az új szárny. Tizennégy méter mély, három szint, lesz végre helye raktárnak, nagy kiállítótérnek, és méltó pihenőnek, ahol a látogató kényelmesen megihat egy üdítőt, egy kávét. Mert most csak Szegedi Miklós padjára lehet leülni. Feketenyárból faragta, s története van. Szép.
Azzal kezdődik, hogy a múzeumot építő cég kilencvenhat januárjában csődöt jelentett. A megnyitót októberre hirdették, ott állt minden félkészen. Az egyik újság megírta, mi történt. Másnap megjelent Szegedi Miklós, a nagyharsányi fafaragó. Az ő dolga volt, hogy készítsen szép padot feketenyár törzséből, a természetes formát meghagyva. Csinos pénzben alkudtak meg annak idején. Hát, kérem, én nem tudtam, hogy ekkora bajban vannak, úgyhogy én megcsinálom azt a padot valamivel olcsóbban. Szóval, ingyen.
A depresszióból ez a gesztus húzta ki a múzeum embereit. A megnyitó időben és rendben lezajlott.
Ma, február elsején új kiállítással indítják az esztendőt. Azt kérték, ne áruljam el, mivel. Csak annyit mondhatok, holnaptól szebb lesz minden, mint volt mostanáig.

A Természettudományi Múzeum címe: 1083 Budapest, Ludovika tér 3. Telefon: [phone]. Megközelíthető a 3-as metróval és a 24-es villamossal a Nagyvárad téri megállótól a Klinikák irányába, gépkocsival a Korányi Sándor utca felől. A belépőjegy ára felnőtteknek 400, diákoknak, nyugdíjasoknak, sorkatonáknak 200 forint. Egy család számára 700 forintba kerül a belépés. Gyerekeknek, ha legalább húszan vannak, a csoportos jegy ára fejenként 100 forint, pedagógusoknak igazolványnyal ingyenes.