Tollhegyen

Torgyán Józsefet piszkáltam a múlt héten ezeken a hasábokon, ehhez képest nem ő küldött méltatlankodó levelet, hanem a magyarországi horvátok egyik frontembere, hogy ne szórakozzak itt a bunyevácokkal, derék polgárok ők, kár, hogy csak ennyi van belőlük.
Istenemre mondom, kedvelem a bunyevácokat, takaros, dolgos csapat az övék, a délszláv háborúban is aggódtam értük, mármint a túloldalon élőkért, el ne lőjék portájuk a goromba csetnikek, kár lenne értük.
Attól félek, félreértett a magyarországi horvát vezérember, amikor a nemzetiségi színekbe bújt kisgazda pallért fricskáztam, aki egyebek mellett jászok, kunok, besenyők, kazárok, horvátok, rácok, sokácok, szászok, svábok, szlovákok, románok, cigányok leszármazottaihoz intézett megindítóan demagóg beszédet.
Itt hangzott el a szó, bunyevác.
Hogy mi van ebben sértő, nem tudom, dr. Karagics Mihály (ő a levélíró) azonban a horvát nemzetiséget ért támadásnak értékelte, hogy egy olyan írásban, ahol Torgyán József is szerepel, megemlítődjék a bunyevác szó. (Ez volt a háromszáz szavas írás legutolsó szava, ezt is nagy szeretettel biggyesztettem oda.)
Tartok tőle, Karagics elnök urat a Torgyán-féle szövegkörnyezet zavarta elsősorban, ebben a kontextusban nem szeretné olvasni a bunyevác kifejezést. Ezt írja: „Torgyán József parlamenti képviselő-pártelnök nyilatkozatait és kijelentéseit kommentálni vagy értékelni nem kívánom, de a magyarországi horvátok nevében kikérem, hogy az évszázadokon át magyar földön élő horvát népcsoport egy kabaré szereplője legyen.”
Érthető, de ezt talán Torgyán doktorral kellene megbeszélni.
Ha nekem is van lehetőségem haragudni, azért duzzogok, mert Karagics elnök úr egy teljes levélen át – vagy ötször-hatszor – Pilhárnak nevez, bár nem úgy hívnak. Spongyát rá. Éljen a magyar–bunyevác barátság.