Verheugen intelme

Ha egy tagjelölt állam 2002 végéig nem tudja lezárni a csatlakozási tárgyalásokat, vagy ha nem teljesíti maradéktalanul a feltételeket, úgy a bizottság nem fogja ajánlani felvételét az unióba. Günter Verheugen, az Európai Bizottság bővítési biztosa mondta ezt, s a szavait nem árt komolyan venni. Annál inkább fontos figyelni rájuk, mert a továbbiakban mindehhez még hozzátette: nem lát garanciát arra, hogy tíz ország egyszerre léphet be az unióba. Még mielőtt bárki örömdalra fakadna, hogy lám, befellegzett a big bang, azaz nagycsoportos bővítés ötletének, érdemes alaposabban szemügyre venni az interjú főbb megállapításait.
A Frankfurter Rundschau hasábjain Verheugen ugyanis nem a big bangről beszélt. Anélkül, hogy bárkit megnevezett volna, először is arra próbált rávilágítani, hogy a tagjelöltek teljesítménye a tárgyalóasztalnál és a felkészülésben egyaránt elmarad a várttól. Az élen járók persze replikázhatnak, hogy ez a megállapítás nem vonatkozik rájuk, sőt – joggal – még akár azt is mondhatnák, éppenhogy az Európai Unió közös álláspontjára kell várni. Ám mi mással lehetne hatásosabban kikényszeríteni a tárgyalások előrehaladását, mint a menetrendet tartó, alapos felkészüléssel? S egyébként is, mostanában, amikor oly gyakran változik a sorrend, ugyan ki tudná megmondani, ki lesz az élen nyáron vagy ősszel?
Az interjú másik fontos része a sokat vitatott Lengyelországról, de meglehet, nem csupán Lengyelországnak szól. Varsó 2002 első fél évében – Spanyolország soros elnöksége idején – ledolgozza hátrányát, jósolta Verheugen, s elvileg kizárta a lehetőségét annak, hogy az igazság pillanatában, azaz legkésőbb 2002 utolsó hónapjában politikai megfontolások alapján döntsenek. Vagyis minden lehetséges. A politikai döntés, sőt még a big bang is. Az EU részéről nyilvánvaló törekvés, hogy Lengyelország benne legyen a 2004-re kilátásba helyezett első körben. Miután a bővítési biztos bizakodva szólt Varsó integrációs lépéseiről, a populizmus – magyarán a parttalan nagy ricsaj – veszélyeire figyelmeztetett. Mint fogalmazott: „ez rendkívül megnehezítheti, hogy egy népszavazáson többséget kapjon” az igen a belépésre. Ki nem mondva körültekintő eljárást ajánlott és óvott a politikai csatározásoktól integrációs ügyekben.
Több tagjelöltnél is hallhatók olyan hangok, hogy ugyan minek elkapkodni a csatlakozást, meg kell várni, mire jut az Európai Unió saját magával. Kétségtelen, a jelenlegi tagországoknak is van bőven feladata, ám az euróbankjegyek és -érmék bevezetésének sikerén felbuzdulva az elemzők már az EU következő nagy hadműveleteként vetítik előre a bővítést, és bátor lépéseket sürgetnek a közösség részéről. Azzal érvelnek, hogy a tagok és az újonnan belépők számára egyaránt nagy a tét: Európa újraegyesítése, amely töredékébe kerül a Nyugat védelmének, 150 millió új fogyasztó, amellyel a világ legnagyobb egységes piaca jöhet létre, és még sorolhatnánk az érveket. Áttételesen Verheugen szavaiból az is kitűnt, hogy a tagjelöltek számára a tagsággal járó támogatások elmaradása okán 2002 és 2003 már így veszteség a bővítés késlekedése miatt.