1. Kőbányán az Újhegyi utat a Kozma utcától a Maglódi út felé egyirányúsították, mert felújítják a csatornát. A 68-as és a Keresztúr-buszok a Korányi Frigyes utcán át kerülnek, a 95-ös autóbuszok pedig az Új köztemető főbejáratánál állnak meg. A Maglódi úton a Kada utcánál váltakozó irányú a forgalom, a Kada utcát pedig a Maglódi út és a Sörgyár utca között lezárták, mert közművet építenek. A 85-ös gyors és a 95-ös autóbuszok mindkét irányban módosított útvonalon járnak.
2. A XIII. kerületben a Rokolya utcát a Szent László út közelében daruépítés miatt lezárják a forgalom elől. Az utca a Reitter Ferenc utca felől zsákutca lesz. A korlátozást a Keszkenő vagy a Dolmány utca felé kerülhetik el. Az Árpád híd pesti hídfője és az óbudai Pók utcai lakótelep között közlekedő 106-os autóbusz járatait az 1-es villamos és a metró érkezéséhez igazították. Az utolsó autóbusz 23.22-kor indul.
3. A XI. kerületben a Cseresznye utcát a Sasadi út és a Törökbálinti út között lezárták.
4. Az I. kerületben, az Attila úton a Mikó utca után a Moszkva tér felé vezető oldalon a külső sávot elkerítették a járműforgalom elől.
5. A Belvárosban a Piarista közön továbbra sem lehet áthajtani, így az Erzsébet híd az Irányi utca felől érhető el. Minden szombat kora délutántól a 9-es autóbuszok és a 83-as trolibuszok egyenletesebben, tehát egymáshoz hangoltan járnak a Kálvin tér és az Orczy tér között. Vasárnaponként napközben a 9-es autóbuszok sűrűbben követik egymást, az utolsó járat 23.25 órakor indul a Deák Ferenc tértől.
6. Az Erzsébetvárosban, a Nefelejcs utcában a Marek József utca és a Damjanich utca között gallyazzák a fákat szombaton és vasárnap 8.30-tól 15.30-ig, így itt nem lehet parkolni. A Dózsa György úton a Dembinszky utca előtt a Thököly út felé vezető oldalon a belső sávot lezárták.
– A Terézvárosban a Rippl-Rónai utcát lezárták a Podmaniczky utca és a Lendvay utca között, de a Szondi utca keresztirányú forgalmát átengedik.
– A Józsefvárosban, a Vajda Péter utcában az Orczy út és a Bláthy Ottó utca között irányonként csak egy sávon haladhatnak.
– A Ferencvárosban a Czuczor utcába nem lehet behajtani, így a Lónyay utca a Zsil utcán vagy az Erkel utcán át érhető el.
– A XV. kerületben, a Bánkút utcában a Szentmihályi út után kb. 100 m-rel a befelé vezető oldalt felbontották, váltakozó a forgalom.
– A XVII. kerületben a Csabai úton és a Péceli úton a kifelé vezető oldalon több helyen útszűkületen kell áthajtaniuk.
– Soroksáron a Vecsés úton a Kelebiai vasútvonal átjárójában csatornát építenek, ezért csak egy sávon közlekedhetnek. A forgalmat jelzőőrök szabályozzák.
– Mától kezdve minden péntek és szombat éjszaka a 6É, a 42É és a 78É autóbuszok sűrűbben közlekednek, valamint a 45É autóbusz több mint 12 kilométeres változatlan útvonala mellett további tizennégy helyen is megáll. A 4-es és a 6-os villamosok reggel és napközben sűrűbben közlekednek.
– Szombaton és vasárnap mossák a Margit hidat 9–14 óráig. Szombaton a Pestre, vasárnap a Budára vezető oldalon szűkül le az útpálya.
Belefáradtak az emberek a baloldali ideológiába
