A méltóság napja

2002. 02. 25. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Durva kampány ide, durva kampány oda, sokak várakozására rácáfolva botrány és rendbontás nélkül ért véget a politikai demonstrációkkal tarkított hétvége, amelynek csúcspontja egy, a napi pártpolitika szintje felett álló esemény, a budapesti Terror Háza méltóságteljes avatása volt. Az Andrássy út 60. környékét ellepő százezres tömeg ország-világ előtt azt az arcát mutatta a magyar népnek, amelyre mindannyian büszkék lehetünk.
Pedig az előzmények nem voltak biztatók. Amióta nyilvánosságra került, hogy a kormány emlékmúzeumot létesít a múlt századi magyar történelem két önkényuralma, a nyilas és a kommunista diktatúra áldozatainak emlékére, nem telt el nap, hogy ne érte volna támadás a tervet. Stílszerűen a marxi terminológiát használva: a politikailag jól körülírható ellentábor esztétikai köntösbe bújtatott érvekkel indított rohamot az ellenzéki párti sajtóban a Terror Háza ellen. A városképre, építési engedélyekre hivatkozó „szakmai” bírálatok után előkerült a végső fegyver: milliárdokat szór el közpénzből a kormány a „jobboldal kampánycéljait szolgáló” ötlet megvalósítására. Amikor a magának hírnevet még az előző rendszerben – nem érdemtelenül – szerző művész a heti gyűlölködőben erre hivatkozott az ellenzéki kampány hívószavait ismételgetve, talán nem is gondolta át, hogy hány embert alázott meg érzéseiben, méltóságában. Majd a baloldal alulmúlhatatlan kampányának egyik mélypontjaként meghozta döntését az SZDSZ agytrösztje: az Andrássy út 60.-tól nem messze lufieregető bulit rendeznek az avatás kontrasztjaként.
A Terror Háza megnyitását megelőző események, a nyilvánvalóan provokatív akcióik keltette felháborodás végül szemmel láthatóan zavart okozott az MSZP és az SZDSZ soraiban. Az utódpárt meglehetősen suta bocsánatkérési kísérletekbe kezdett, a szabad demokraták pedig az avatás megkezdése előtt befejezték csekély számú érdeklődőt vonzó rendezvényüket. A Terror Háza megnyitása eközben az előzetes forgatókönyv szerint rendben, a vártnál is nagyobb tömeg részvételével zajlott le. A büszke demonstráció üzenete hangos jelszavak nélkül is eljut az ország legtávolabbi sarkába, ezt most a média legrafináltabb torzítási kísérletei – például a megjelentek létszámának tudatos alábecslése – sem akadályozhatják meg. Ha úgy tetszik, a múlt hét végén a még mindig az 1988–1989-es törésvonal mentén rendeződő magyar politikai élet két, szemben álló csoportja megmutatta az igazi arcát.
Ami vasárnap az Andrássy út 60. előtt történt, egyrészt fájdalmasan megkésett elégtétel a kétfajta, de egylényegű diktatúrák üldözötteinek, másrészt végleges vereség azoknak, akik azt hitték: a múlt a bűnök számbavétele nélkül is lezárható. Hiába minden, a rendszerváltozás erkölcsi lényegét szabotáló igyekezet: a dolgok sorjában a helyükre kerülnek.
A benesi dekrétumok elporladnak, az egykor következetes antikommunizmust hazudó párt lufijai elröppennek, a vörös csillag és a nyilaskereszt egymás mellé állítva emlékeztet a múlt században hagyott diktatúrákra a Terror Háza homlokzatán. Gyermekeink pedig eszükbe vésik a leckét: nincs különbség keretlegény, ávós és karhatalmista között.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.