Szélsebesen változnak a dolgok térségünkben. Sokszor talán gyorsabban is, mint amennyire felkészülhettünk erre. Ezért aztán sokan kiesnek a száguldó vonatból, s korántsem mindig a legrosszabbak. Sajnos az a paradox helyzet állt elő, hogy egyes területeken a rendszerváltás minőségi romlást hozott. Jó példa erre a könnyűzenei élet alakulása, amely Romániában a posztkommunista országokhoz nagyon hasonló trendet mutat. Hogy ezt megértsük, a kezdetekhez kell visszakanyarodnunk.
– A hatvanas években egy sor beat- és rockbanda alakult Romániában, mint ahogy máshol is, a nagy egyetemi központokban. Létezett egy angol–amerikai orientációjú pop-rock zene, amelyet az első időkben legmarkánsabban a Phoenix és a Szfinx képviseltek. Aztán, akárcsak Magyarországon, megjelentek a népzenei hagyományokat az új műfajjal ötvöző csapatok, mint a Sincron Cornel Fugaruval vagy a kilencvenes évekig huszonhárom nagylemezt megjelentető Savoy Marian Nistorral. Természetesen emellett létezett a hivatalosan elfogadott és támogatott úgynevezett román könnyűzene, amelynek gyökerei a harmincas évekig, az akkori friss amerikai irányzatokat meghonosító szerzőkig nyúlnak vissza – meséli Partos.
Az utak tehát párhuzamosak, csakhogy amíg az Omega például átment Bécsbe vagy eljutott Angliába, addig a román zenészek legfeljebb Bulgáriába, illetve Moszkvába mehettek. Illetve disszidáltak, mint azt a Phoenix összes vagy a Szfinx néhány tagja tette. Ettől függetlenül ugyanazok az impulzusok érték őket is, csak kicsit nehezebben. Egy ideig ugyanis Romániában viszonylag normálisan el lehetett mondani a dolgokat. Sőt 1968 után szabadabbnak érezték magukat, mint például mi, magyarok. Öncenzúrával, de itt is létezett sorok közt elrejtett üzeneteivel a protest-song, amelynek – mint Partos elmondja – kiemelkedő alakjai voltak a nemrégiben meghalt Vali Sterian, a már ugyancsak elhunyt Nicu Vladimir, Alexandru Andries vagy a ma Németországban élő Mircea Florian.
A fordulatot ilyen szempontból az 1971-es év hozta, amikor Ceausescu egy koreai úton „megértette” a kulturális forradalom lényegét, és hazatérve támadást intézett a rock ellen, betiltotta a hosszú haj viselését, a nagy popfesztiválokat, mint az ismert Club A-t – emlékezik Partos András.
A hetvenes években azért még ennek ellenére telt házak voltak a klubokban, a koncerteken. A fiatalság kedvenc tengerparti üdülőhelyén, Costinesti-ben pedig még szabadabb volt az élet. Itt kezdte pályafutását Partos is, aki éjjel a Phoenix programja után hajnalig diszkózott – a nyolcvanas években már csak éjfélig, majd este tízig engedték a bulit –, reggel pedig ment dolgozni a constantai kórházba, ahol pszichológus volt. A nyár slágere volt a fellépő sztárok mellett a Radio Vacanta, a híres strandrádió, amelyet szintén ő csinált.
– A zenébe nem nagyon kötöttek bele. Voltak ugyan hivatalos listák, melyeket mintegy kötelező programként le kellett adni, azonban csak azt nézték, hogy abban hatvan-hetven százalék román zene legyen. Mindez azért volt fontos, mert a zeneszerzők egyesülete ezek alapján kapott jogdíjat. Ezután azonban szinte azt játszottam le, amit akartam – idézi fel a volt lemezlovas. – Az ellenőrök ugyanis általában azt sem tudták, mi fán terem például a Led Zeppelin, a szövegeket pedig még kevésbé értették. Az volt a legkevésbé gyanús, ha egyáltalán nem volt szöveg, így a „kapitalista” dzsessz például virágozhatott – avat be az egykori kulisszatitkokba a DJ.
Egy-egy rockcsapatot azonban be-betiltottak, ha túl nagy volt a sikerük valahol. A személyi kultusz erősödésével ugyanis ez már egyre gyanúsabbá vált, a népszerűséget pedig különösen nem szerették. Costinesti is egyre inkább szigetté vált, amelynek viszonylagos szabadságát és technikai felszerelését paradox módon éppen az ifjúsági szervezet akkori főtitkáraként Nicu Ceausescu biztosította. Az éveken át itt megfordulókat tehát zenei irányzatok tekintetében legalább tájékozottan érte a rendszerváltás.
– Az információéhség e téren is oda vezetett, hogy aki fiatalon élte át ezt a korszakot, és érdeklődő volt, az tájékozottabbnak bizonyult, mint a maiak. Valójában nem volt tévé, egyedül a magyar vagy a jugoszláv adás hozhatott némi intellektuális izgalmat, maradt tehát a zene, amelyhez feketén sokan hozzájutottak. A fiatalok ugyan különösebb jelét nem mutatták a forradalmi eltökéltségnek, nagyon is felkészültek azonban arra, hogy valami történjen – állítja Partos.
Mindezt, tegyük hozzá, hűen bizonyítja, hogy a rendszerváltozás óta mintegy egymillióan hagyták el Romániát, főképp a harmincas korosztály, és vetette meg a lábát Nyugaton. A furcsa forradalom tehát belül felkészülten érte őket, még ha ez 1989 előtt nem is nagyon látszott.
– A rendszerváltás alapja elsősorban nem ideológiai, hanem anyagi volt – magyarázza Partos András. – Így reagált a tömeg a szegénységre, az ebből adódó frusztrációra. Azt hitték, hogy ezt a problémát Ceausescu eltüntetésével megoldják. Mára rájöttek, hogy ez nem ilyen egyszerű. Még tragikusabb frusztráltság követi ugyanis azt, hogy most már mindent látnak az üzletekben, csakhogy nem tudják megvenni – teszi hozzá.
Ma már nem olyan zenecentrikus az ifjúság, mint régen. Ez érthető, hiszen más lehetőségek is vannak. Nem nagyon találnak példaképeket sem. Egykor a rock nagy sztárjai igazi bálványok voltak. Ma azonban a zene mellé mindenki azonnal megkapja a magánéleti botrányokat is, és ez azonnal ledönti az idolokat. A tanárra sem nagyon tudnak felnézni a diákok, miután látják, hogyan tüntet az utcán a fizetésemelésért. Aki teheti, külföldre készül.
Az átmenet zűrzavarát talán legjobban a minőség szenvedte meg. A zenében legalábbis.
– Az első két-három évben mindenki külföldi zenét akart. Csak ezt lehetett hallani a rádiókban is. A hazai muzsikusok szenvedtek – emlékezik a lemezlovas-rockszakíró. A kilencvenes évek közepétől megjelentek az új, house-, rave- vagy diszkózenét játszó csapatok. Az első hullámban a régi világ szimbóluma, a könnyűzene tűnt el szinte teljesen. A rockegyüttesek élete is nehezebb lett. Egyszerre drágább lett a felszerelés a szállítás miatt, s hát számítógépen ilyen zenét nem lehet előállítani. Nem így a hip-hopot, amely hozzánk is berobbant. Az eredeti, a nyolcvanas években dívó amerikai stílus kemény szövegeit vették át. A producerek ebben láttak gyors pénzt. Hódított a dance-music, egyre-másra nőttek ki az ilyen csoportok.
A pénz, az üzlet azonban érezhetően csak nehézkesen találja meg a rock-pop ipart. Vannak ugyan kiváló klubok, jó koncertek, a „showbusiness”-nek egyelőre csak kezdeti formái léteznek Romániában.
– Úgy 1994-től két-három évig az olyan nagy cégek, mint a Coca-Cola, a Marlboro vagy a helyi telefonszolgáltatók, mint a Dialog, a Conex, a piacszerzés reményében nagy összegeket dobtak be a rockiparba is, és reklámra használták ki a nagy neveket, az Irist, a Compactot, a Holografot. Három év alatt tíz-hússzor is bejárták az országot. A koncertek ingyenesek voltak, a zenészeket jól megfizették, a kampány befejezése után azonban nehéz volt a népet belépőjegy vásárlására kényszeríteni. Ebben az új helyzetben az Iris és a Holograf megmenekült, míg a többiek eltűntek, vagy a megélhetés érdekében teljesen más stílust kezdtek el játszani – mondja Partos.
Közben jó szövegeivel feltűnt néhány új rockcsapat is. Így a Taxi, a Sarmalele Reci (Hideg Töltött Káposzta) és néhány punkformáció. Az évtized végére azonban valójában mindegyik könnyűzenei irányzatnak, a dance-nak, a hip-hopnak, és a rocknak is problémái voltak. Ebbe a vákuumba robbant be a „manele”, a dance-ritmusokra énekelt török–görög–cigány zene kombinációja, amelyben csak a nyelv volt román. Ez a műfaj, mint Partos említi, húsz-negyven éve is létezett, csak akkor nem a tévében, hanem a lakodalmakon, falusi kiskocsmákban énekelték. Ez a zene most az élre ugrott, miközben színvonala a régi maradt. Az új sztár Adrian Copilul Minune, „Adrian a csodagyerek” és társai, akik ötezer dollárért adnak egy koncertet.
– A többiek ismét kiszorultak, hiszen a producerek és koncertszervezők most őket futtatják, mivel bennük látnak pénzt. A pop, rock, folk, amiről azt hittük, hogy örök, most nehezen eladható. A kérdés ma az, hogy adjunk el zenét, vagy jó zenét adjunk el, és az üzlet sajnos az előbbire szavaz – tárja szét a kezét Partos, hozzátéve, hogy ma is feltűnnek tehetséges rock-, popzenészek, de senki nem lát bennük üzletet, hogy felfuttassa őket.
A színvonalas zene persze létezik ma is, csak valahol elnyomva, a háttérben. A szabadság mámorában a fiatalokat ugyanis senki sem vezette rá, hogy mi is a jó zene. Nem hallgattatták meg velük a Beatlest, Janis Joplint vagy Jimmy Hendrixet.
– Más közegben nőttek fel, és néhányuk most kezdi felfedezni, milyen jó volt a zene szüleik idejében – figyelmeztet Partos András. – A klasszikus rocknak van egyfajta reneszánsza, így Amerikában hamar a toplisták élére ugrott az a Beatles-összeállítás, amelyből egyébként kilencmillió lemezt adtak el. Romániában ebből azonban most jó, ha tízezer elkelne. Ez a reneszánsz ugyanis a nagy tévék segítsége nélkül elképzelhetetlen. Amerikában ezt felismerték, nálunk azonban ilyen programok alig vannak. Mi még lefelé megyünk, öt-hat éven belül azonban talán az igazi minőség piaca is kialakul – mosolyodik el Partos András.
S hogy ez az optimizmus nem alaptalan, bizonyítja, hogy egy kemény ellenoffenzíva után mára a „manele” csillaga is leáldozóban van, a play backet egyre inkább felváltja az újra divatba jött élő előadás, hiszen az új generáció is bizonyítani akarja, hogy tud zenélni.
***
Partos András (51) magyar családban született Brassóban, ma Bukarestben él. Végzettsége pszichológus, autodidaktaként lett zenei szakértő. A román tengerpart ifjúsági zeneparadicsomában, Costinesti-ben kezdte pályafutását. A Ring, majd a Vox Maris diszkók lemezlovasa, az 1979-ben indult híres strandrádió, a Radio Vacanta atyja. A Saptamina című hetilap – a maga nemében korszakalkotó – zenerovatát vezeti 1982-től 1990-ig. Ekkor előbb Metronóm, majd néhány szám után Pop Rock and Show címmel alapít szakfolyóiratot, amely 1993-tól 1999-ig Vox Pop Rockként virágzik. A rendszerváltás után dolgozott az állami, majd több kereskedelmi rádiónál. Három éve a Romantic FM-en van rendszeresen jelentkező saját műsora.
Donald Trump
Donald Trump bejelentette, hol és mikor találkozik Putyinnal
