A tótágast álló világ és az állatok lakodalma

Ősi képzet szerint a világon időnként minden a feje tetejére áll. A király elveszíti hatalmát, és helyette a „pünkösdi király” vagy a bolond uralkodik. A szolga lovon jár, az úr gyalog. A vénember bölcsőben fekszik, amit egy csecsemő ringat. A vak látót vezet. A kocsit, amelyen lovak ülnek a bakon, emberek húzzák. Ökör zsigereli ki a mészárost. A juh felfalja a farkast, miközben a nyulak üldözik a menekülő vadászt. A koldus pedig alamizsnát vet a dúsgazdagnak. Ki-ki kedvére szaporíthatja a bolondos ötletek sorát.
Nagy festők, a németalföldi Hieronymus Bosch és Pieter Bruegel bőven merített a tótágast álló világ legendáriumából. Ami pedig az irodalmat illeti, főleg a barokk poéták írták le színesen a feje tetejére álló világot. Se szeri, se száma a hasonló német, olasz és francia versezeteknek, de a furcsa képzetének, amelynek egyik megnyilvánulása a farsang, a mi irodalmunkban is számos színes nyoma maradt.
A híres Radvánszky-kódex őrizte meg ezen művek egyik legbecsesebbikét, az 1675-ben keletkező dalt, amelynek címe: Az világhoz szabott ének. „Csillagok az földen, vadak égen járnak, / Halak az erdőben, fák alatt sétálnak, / Kősziklák vizeken kedvekre úszkálnak, / Az levegő-égben gályák hajózkálnak, / Vert viszen veretlent, vak ép szemőt vezet, / Sánta futhat jobban, ép láb mankón mehet. / Egér vadmacskát fog, galamb ölyvet kerget, / Ürge fog rákokat, czinege sast mellyeszt…” Aztán a mesterségeket veszi sorra a névtelen versfaragó, hogyan magyarázza az ország törvényét a takács, hogyan osztja a nemesleveleket a tímár, hogyan varr bocskort a kovács, miközben a csizmadia Werbőczi híres Tripartitumának (Hármaskönyvének) lapjaival foltozza a csizmát.
Kétség nem férhet hozzá, hogy ezek a versezetek mulatónótául szolgáltak. Nem elmondták, hanem eldalolták őket dús asztalnál, muzsikaszóban, sűrű koccintgatás közepette, kapatos mámorban. És az is bizonyos, hogy némi szelíd irónia is átszínezi a verset, amelynek már a címe is azt sugallja, hogy – bolondünnep ide, farsang oda – azért a világban a „normális napokon” is akad épp elég abszurditás…
A tótágast álló világ képzetével rokon, de már a népmese világához vezet át az állatok farsangját és lakodalmát ecsetelő versek sora. Ezek egyike a közismert dalocska: „Kertem alatt, kertem alatt / Három varnyú kaszál, / három varnyú kaszál. / Serke gyűti, serke gyűti, / Tetü kívít köti, / Tetü kívít köti. / Bolha izog, ugrál, / Bolha izog, ugrál, / Szekérre követ hány…” Sokféle változata ismert a kerge dalnak, amelyben a rókától a medvéig, a szúnyogtól a hangyáig meg a három tarka macskáig az állatok az ember tetteit utánozzák.
Ami pedig az állatok lakodalmát festő dalokat illeti, azok egyik legszebbikét Thaly Kálmán adta közre a Szencsey-kódex nyomán. „Lakodalmi gajd” ez, gajdolni, azaz dalolni való bolondság, amelyben nagy eszem-iszom közepette hajdútáncot jár a bolha „szúnyog szép lányával”, miközben „Trombitáját ellopta darunak az varjú, / Egy cifra szép palástját ő néki ellopta, / Az farkasnak is penig mindenféle marháját, / Sólyomnak sólyáját, / Az kappannak kapáját, az kakasnak kalászát, / Bagolynak félbocskorát. / Az vasvári nagy gémnek gerébjét ellopta, / Az bihari bagolynak ismét egy som-botját, / Az rókának rokkáját, az szarkának nagy sarját, / Pacsirta palástját, szajkó sarkantyúját…”
Ám nem csak a barokk irodalom fordult figyelemmel a tótágast álló világ bizarr képzetéhez. Jókai regényt írt A felfordult világ címmel, Kornis Dezső pedig már a XX. század közepén festette egyik remeklését, a Tücsöklakodalmat.