Tavasszal, ahogy az időjárás engedi, az ország 43 pontján kezdődnek, illetve folytatódnak az útépítések, 304 milliárd forintos költséggel – közölte a hét végén a borsodi Járdánházán Fónagy János közlekedési miniszter. Az MTI jelentése szerint a miniszter szólt arról, hogy 2006-ig valamennyi autópálya eléri a határokat. Az ismertetett tervek szerint ugyaneddig megépül az M3-as autópályát Emődtől Miskolccal összekötő M30-as gyorsforgalmi út és a hozzá tartozó miskolci körgyűrű. Az M3-as Füzesabony–Polgár közötti szakaszán november végén indulhat a forgalom, majd folytatódik az építkezés az ukrán és a román határig. Megkezdődik négy új Duna-híd építése; kettő az M0-son, egy-egy pedig Szekszárdnál és Dunaújvárosnál.
Fónagy János – megerősítve a lapunkban korábban közétett információkat – közölte: előrehaladott tárgyalások folynak az M5-ös orsztrák–francia kezelésben lévő autópálya-szakasz kivásárlására; az ügylet értéke szerinte elérheti a százmilliárd forintot. Reményét fejezte ki, hogy megállapodás esetén magyar beruházásban és kivitelezésben azonnal folytatható lesz az M5-ös a határig, szerbiai és horvátországi leágazással. Úgy vélte, hogy a további építkezéseket többségében magyar vállalkozókkal kell kiviteleztetni.
Kiderült mi kell a washingtoni tárgyalások sikeréhez
