Az energiatermelés jövője függ Pakstól

2002. 02. 26. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Magyarország esetében is elsődleges az energiaellátás biztonsága, amelynek egyik garanciája a „több lábon állás”, azaz a lehető összes energiahordozó kihasználása. A szén, a földgáz, az olaj, a nukleáris energia, valamint a megújuló energiaforrások együttes alkalmazása – mondta Mészáros György, a Paksi Atomerőmű Rt. igazgatóságának elnöke tegnap, a magyar energiarendszer jövőjéről tartott kerekasztal-beszélgetésen Budapesten. Az igazgatóság elnökének szavai szerint az EU-ban elvégzett számítások alapján a jövőben évi egy–másfél százalékkal nő az uniós országokban az energiaigény, ez nagyjából megegyezik a magyarországi előrejelzésekkel is.
A hazai gázfogyasztás Európában egyedülállóan magas mértékű, a teljes energiafelhasználás negyven százalékát teszi ki, amely egyoldalú energiafüggőséget jelent az ország számára. Éppen ezért lényeges a paksi atomerőmű jövőképének elfogadása, amely biztosítja a villamos energia biztonságos és hosszú távú hazai megtermelését, hiszen már jelenleg is a teljes áramigény negyven százalékát biztosítja alaperőműként a Paksi Atomerőmű Rt.
***
Csökken az olaj ára. A Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) főtitkára, Ali Rodriguez szerint a gyenge kereslet miatt a következő hónapokban nyomott lesz az olaj ára. Csak az év második felében lehet a kereslet kis élénkülésére számítani – mondta Rodriguez az új-zélandi Aucklandben egy szakmai tanácskozáson. Rodriguez szerint, ha folytatódik az OPEC-tagországok és a szervezeten kívüli fő olajtermelők együttműködése, az olajár az év végére hordónként 18–20 dollár között vagy kicsit afölött tartható. (MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.