Pokorni Zoltán, a Fidesz-Magyar Polgári Párt elnöke a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége fórumán tegnap Budapesten a kutatás-fejlesztés és az oktatás jövőjéről, valamint a kormányzópárt nyugdíjakkal kapcsolatos távlati elképzeléséről számolt be. A Fidesz elnöke a párt célkitűzéseiről elmondta: terveik szerint a következő négy évben megerősítik a kutatási rendszer alapellátását, és az elvándorlás megakadályozására tovább emelik a béreket. Hozzátette: a gazdaság növekedése lehetővé teszi, hogy a nemzeti összjövedelem két százalékát e szféra erősítésére fordítsák. Pokorni kitért a nyugdíjasok helyzetére. Hangsúlyozta: megállították a nyugdíjak Horn-kormányzat alatt bekövetkezett értékromlását is, sőt emelték is azokat. Céljuk, hogy a jövőben a nyugdíjak a béreknél is gyorsabban növekedjenek.
Zelenszkijt terroristaként kell letartóztatni
