Egy piactér 120 éve a Lehel Csarnok helyén

Péntek délelőtt nyitotta meg kapuit a Lehel téri új piaccsarnok, délután pedig a szemközti, Váci úti Angyalföldi Helytörténeti Múzeumban a tér piaci életének történetéről szóló kiállítás anyagát tekinthették meg az érdeklődők. Csaknem százhúsz esztendeje áll piac ezen a környéken, s a város vezetői már a XIX. század vége óta vitáztak azon, hogy egy fedett csarnokot létesítsenek, ahol higiénikus körülmények között lehet árusítani. Ilyen szempontból történelmi nap volt 2002. február 8., az új Lehel Csarnok átadásának napja.

Majdnem százhúsz év telt el azóta, hogy a tér nevéhez kötődik a piac kifejezés. Akkoriban a Ferdinánd híd és a Váci út közötti, háromszögletű területen a temető felszámolása után a későbbi templom helyén kezdtek árulni a kofák. A teret akkoriban a közeli hídról Ferdinánd térnek nevezték. A piac közegészségügyi hiányosságai már a kezdetektől komoly gondot okoztak a város vezetőségének. Öt korszerű fedett vásárcsarnok is épült 1897-ben a fővárosban, de különös módon itt nem tartották fontosnak a beruházást. Csarnoképítés szempontjából öt év múlva, 1903-ban került újra szóba a Ferdinánd tér, ez az elképzelés azonban egészen mostanáig csak terv maradt. Pedig már az 1910-es évektől folyamatosan jelentek meg tudósítások a piac egészségügyi körülményeiről és az árusítás jogi szabálytalanságairól. A higiénia mellett ugyanis gond volt a feketekereskedelem is. A harmincas években, az Árpád-házi Szent Margit-plébániatemplom felépítése után ismét megpróbálták felszámolni az áldatlan állapotokat, és újabb rendezési terv készült. Ám a vezetés akkor is az olcsóbb megoldást választotta, a rendezetlen fabarakkokat lebontották, és helyükre egyforma, rendezett, de szintén csak fából készült bódékat építettek. Az angyalföldi vásárcsarnok sorsa, amely az egész külvárosi részt korszerűen elláthatta volna élelmiszerrel, ismét megfeneklett. Évtizedek teltek el az ekkor már a szocializmus korszelleméhez hűen Élmunkás térre változtatott terület piacának életében, mire 1964-ben végre átadtak tízezer négyzetméternyi, villannyal, vízzel ellátott pavilont. A téeszek is árusítóhelyeket és raktárakat kaptak. A hetvenes években azonban ismét hanyatlásnak indult a piac színvonala, de a nyolcvanas években a környékbeliek legalább elérték, hogy a piac raktársora a Kassák Lajos utca végében épüljön ki, amellyel a Bulcsú utcai zűrzavar kissé enyhült. A rendszerváltozás után a piac élete – mintha megállt volna az idő – a régi mederben folytatódott. Kivéve azt, hogy visszakapta az 1945–51 között viselt Lehel tér nevet. Az önkormányzat 1995-ben egyszer kéthetes akcióval fertőtlenítette a piacot és környékét, de ezután jó ideig ismét semmi említésre méltó nem történt. Csak a kilencvenes évek végére döntöttek a városatyák a csarnok megépítéséről. A két éve bezárt piac a napokban – végre egészen más körülmények között, modern vásárcsarnokként – megnyitotta kapuit. Ezzel egy korszak lezárult, a régi Lehel piac most már biztosan végleg a múlté. A helytörténeti gyűjtemény vezetője, Juhász Katalin és munkatársai által gyűjtött és elrendezett kiállításon azonban keserédes nosztalgiával merenghetünk az egykori bazárt bemutató régi fotók láttán. A legfontosabb – ma már végleg a múlthoz tartozó – használati tárgyakon, az ütött-kopott mérlegektől kezdve a kosarakig és a jól ismert, halászhálóra emlékeztető bevásárlószatyrokig. Hangulatos enteriőrök, hajdani árusítóstandok képei egészítik ki a múltidézést. A fotókat a kiállítás szervezői fővárosi fotótárakból kapták, a tárgyakat pedig az árusoktól, illetve a piac bontásakor gyűjtötték össze. Ennyi maradt a régi piacból: a sok-sok fejkendős nénike ezentúl jobbára már csak a fotókon látható majd.