últ pénteken a rendőrség elfogott két férfit, akik beismerték, hogy ők öltek meg a múlt héten egy 57 éves ötvöskónyi férfit – jelentették be hétfői kaposvári sajtótájékoztatójukon a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói. Buzás László rendőr őrnagy elmondta: a gyilkosokat húsz órával a brutális emberölés felfedezése után elfogták.
A rendőrségen csütörtökön este jelentették be a szomszédok, hogy napok óta nem látták a rokkantnyugdíjas férfit. A rendőrök a lakásán vérbe fagyva, holtan találták az idős embert. A rendőrök másnap délben már el is fogták az egyik, nem sokkal később pedig a másik gyanúsítottat is. Kihallgatásuk során a 19 és 31 éves munkanélküli férfiak beismerték tettüket, amit azzal indokoltak, hogy pénzre volt szükségük.
Vitályos Eszter idén a sportban is megmutatta tehetségét
