Nyolcvankilenc éves korában, szívroham következtében meghalt Chuck Jones, a Warner Brothers rajzfilmstúdió legsikeresebb animátora, Tapsi Hapsi, Tom és Jerry, a kengyelfutó gyalogkakukk és még sok más rajzfilmhős megálmodója – jelentette a CNN.
A háromszoros Oscar-díjas Chuck Jones háromszáznál is több rajzfilmmel örvendeztette meg a gyerekeket, ám mindig azt mondta: ő nem a közönségnek, hanem a maga örömére rajzolt. Mint egyik unokája a CNN-nek elmondta: valaha egy dollárért árulta ceruzarajzait az utcán, de végül olyan karriert futott be, ami lehetővé tette, hogy azt csinálhassa, amit szeret.
Méltatói szerint nevét nemcsak a fölényes mesterségbeli tudás miatt kapta szárnyra a világhír, hanem elsősorban azért, mert az emberi tulajdonságok és mimika éles szemű megfigyelőjeként különleges karaktereket alkotott. Ő maga azt tartotta: a rajzfilm nem a valóság illúziója, hanem maga a valóság.
Kiderült mi kell a washingtoni tárgyalások sikeréhez
