Eredményes évet zárt a vám- és pénzügyőrség – mint azt Czikora András mondta a fővárosi önkormányzat rendészeti bizottságának ülésén. A dandárparancsnok beszámolt a hét régió egyikének, a közép-magyarországi régió elmúlt évének számadatairól. Az általuk teljesített bevétel az elmúlt évben 1258 milliárd forint volt. Ez az összeg a vám- és pénzügyőrség
1996 milliárd forintos teljes bevételének több mint hatvan százaléka.
A régióban összesen 16 vámhivatal működik. Akadtak problémák is: így a hetes számú vámhivatalban túl nagy volt a torlódás a gépkocsik vámkezelésekor, de ezt rendszeres túlórával, belső átszervezéssel sikerült megoldaniuk. Jelenleg harminchárom fővel vannak kevesebben, mint az elmúlt évben. Az itt dolgozók fizetése nem éri el a bruttó százezer forintot, ezért sokan másik munkahelyet keresnek. Sokat túlóráznak, a csökkent létszám miatt a dolgozók nem tudják kivenni a szabadságukat, ennek következményeképp félő, hogy a fizikai és idegi állóképességük csökken.
Eseteiket részletezve beszámolt arról, hogy előfordult, amikor az árut a zöldség-gyümölcs importőr cégek alulszámlázva szállították be az országba. Példa volt arra is, hogy a külföldről behozott terméket, kevés fűszerrel ízesítve, magyar származású termékként exportálták tovább. A fogadó- ország kérte a származási megerősítést, így derült ki a csalás.
Szó esett a fővárosi tűzoltóparancsnokságnak az idei kiemelt céljairól is a bizottság ülésén. Mint elhangzott: átvizsgálják a közművek, a kulturális intézmények, sportcsarnokok, stúdiók, lakóépületek, raktárak, parkok, fás ligetek tűzvédelmi helyzetét, és fokozottabb figyelmet fordítanak a szakemberképzésre és továbbképzésre. A létszám csökkenése esetén kommunikációs kampánytervet készítenek.
Belefáradtak az emberek a baloldali ideológiába
