Az eldurvult választási kampány és a kedvezménytörvény politikai haszonszerzésre való felhasználása ellen tiltakoztak a Honfoglalás 2000 Egyesület nagygyűlésén a fővárosban, a Köztársaság téren, az MSZP-székházzal szemben szombaton. A felszólalók – köztük Wittner Mária ’56-os halálraítélt és Kiss Endre József, a Magyarok Világszövetségének tagja – elutasították a katolikus egyházat ért vádakat, és követelték, hogy az ellenzéki pártok haladéktalanul vessenek véget a „társadalomban nyugtalanságot és visszatetszést keltő, durva választási kampányuknak”. Nyilatkozatukban elítélik az MSZP „összehangolt, nemtelen támadását, amely a kedvezménytörvényre, illetve a magyar–román egyetértési nyilatkozatra irányul”. – „A szocialista párt tudatosan félrevezeti a munkavállalókat, és alaptalan félelmet kelt a társadalomban, amely súlyos károkat okozhat az erdélyi magyarságnak, valamint a román– magyar kapcsolatoknak” – áll a nyilatkozatban. Felszólítják az MSZP vezetőit, hogy kérjenek bocsánatot a vallásos emberek millióitól „a párt felháborító, egyházellenes akciói miatt”.
Távozott a boszniai Szerb Köztársaság miniszterelnöke
