Piaci értékénél 15 millió forinttal olcsóbban adta el a Csantavér közben lévő telket a zuglói önkormányzat – értesült a Magyar Nemzet. Az ingatlanon ugyanis 26 garázs áll, amelyet még a hetvenes években építettek fel a környéken lakók.
Lapunk úgy tudja, az értékbecslő által megszabott 45 millió forint helyett csupán 30 millió forintot fizetett a telekért a két vállalkozó. Az értékbecslés szerint egyébként egyetlen garázs elbontása és tulajdonosának kártalanítása 500-600 ezer forintba kerül, így összesen 15 millió forinttal kevesebbet kellett fizetnie a két vásárlónak.
Az öt garázstulajdonos lapunknak elmondta: az utóbbi időben egyre durvábban és egyre alpáribb hangnemben fenyegetik őket telefonon és időnként személyesen is. Volt olyan, akinek kromofágot öntöttek az autójára, és egyikőjükkel azt közölték: a feleségének is bántódása eshet. Az érintettek egybehangzóan azt állítják: az ingatlant megvásárló két vállalkozó fenyegeti őket, és ezért az önkormányzatot hibáztatják. Bár a problémát jelezték már a polgármesternek és az egyik alpolgármesternek is, sem választ, sem segítséget nem kaptak tőlük.
Az öt garázstulajdonos közül hárommal egyébként tavaly ősszel, az ingatlan eladása után kötött szerződést az önkormányzat vagyonkezelője, anélkül, hogy értesítették volna őket a telek értékesítéséről.
Három bölcsődei támogatásra is lehet pályázni, mutatjuk a részleteket
