Folytatódik az észak-pesti szennyvíztisztító bővítése 4,3 milliárd forintból. Az ehhez szükséges pénzt a fővároson kívül az állam, a Fővárosi Csatornázási Művek és a PHARE-program adja. A rekonstrukció befejezése után a főváros szennyvizének 35 százalékát tisztítják meg. A beruházás befejezése 2005-re várható. Demszky Gábor főpolgármester elmondta: a tervek szerint 2010-re a 200 milliárd forintos beruházás után már nem lesz tisztítatlan szennyvíz Budapesten.
Száz lakosságihulladék-gyűjtő sziget kiépítését kezdi meg a fővárosi önkormányzat, ha a közgyűlés is támogatja az erről szóló javaslatot. Az udvarok kialakítása 118 millió forintba kerül, ebből 35 millió forintot a Belügyminisztériumtól nyert el a főváros. A hulladékgyűjtő szigeteket a város nagy forgalmú közterületein helyezik majd el. A lakosság olyan hulladékokat szállíthat ide, amelyek könnyen elkülöníthetők, és hazai hasznosításuk megoldott. A szigetek üzemeltetési költsége évi 137 millió forint lesz, amelyet az újrahasznosítható anyagok értékesítéséből és a szemétdíjból finanszíroznak majd. A hulladékgazdálkodási törvény hatálybalépése miatt szükséges az erről szóló fővárosi rendelet újratárgyalása is.
Vitályos Eszter idén a sportban is megmutatta tehetségét
