Helyüket keresik a budapesti örömlányok

Gidró Kriszta
2002. 02. 25. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egy több száz utcát tartalmazó listát nyújtottak be a prostituáltak a XI. kerületi önkormányzathoz, hogy megtudják: „dolgozhatnak”-e az általuk kinézett területeken. Földi Ágnes, az örömlányok szóvivője lapunk kérdésére kijelentette: az utcák négy nagyobb, összefüggő területet alkotnak. Az egyik a Kamaraerdő környékén található terület, itt már most is dolgoznak a lányok. Egy másik területen elősorban nyaralók találhatók.
Földi Ágnes úgy nyilatkozott: arra számítanak, hogy az önkormányzat nem hoz döntést az államigazgatási eljárásra adott nyolc napon belül. Szerinte a II. kerülethez hasonlóan harminc nappal meghoszszabbítják majd az eljárás időtartamát.
A XI. kerületi önkormányzatnál csupán annyit közöltek: megérkezett a prostituáltak beadványa, s azt a jogszabályok szerinti ügymenetben elbírálják majd. Információnk szerint a II. kerületben meghosszabbított eljárás másfél hét múlva lezárul.
Az örömlányok szóvivője nem tudta megmondani, hogy dolgoznak-e még a prostituáltak a Rózsadombon, miután a múlt héten kettőjüket előállították a II. kerületi rendőrök. Földi Ágnes közölte: őt a lányok csak akkor keresik, ha baj van. – Elképzelhető, hogy a lányok egész héten dolgoztak anélkül, hogy előállították volna őket – mondta a szóvivő, aki arra is felhívta a figyelmet: ahogy javul az idő, egyre több prostituált vonul majd az utcákra.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.