Rájár a rúd az oroszokra. Mint állítják, egyre-másra érik őket az atrocitások, hol a pontozók ítélkeznek részrehajlóan, hol azon a fránya doppingellenőrzésen bukik meg valaki. A helyzet olyannyira súlyos, hogy a csapatvezető Leonyid Cagacsev „minden idők legmocskosabb olimpiájának” titulálja a Salt Lake City-i játékokat.
Nincsenek illúzióim a pontozói tisztességgel kapcsolatban, egyrészt ahány ember, annyiféle, másrészt pedig mindig léteztek és létezni fognak úgynevezett „magasabb” szempontok. Arra azonban gondolni sem mertem volna, hogy mindez esztendőkkel a nagy változás után odáig vezet, hogy a moszkvai parlamentben hidegháborús veszélyt emlegessenek. Márpedig most a duma egyhangúlag jutott arra a meggyőződésre, hogy a letűnt időkben a nagy Szovjetunióval szemben sohasem vetemedett volna oly erős diszkriminációra az Egyesült Államok befolyásolta NOB, mint teszi azt most, a téli olimpia ürügyén velük, oroszokkal. Larissza Lazutyina pozitív doppingtesztjét követően Cagacsev úr ultimátumot intézett a NOB vezetőihez, fölszólítva őket arra, hogy huszonnégy órán belül orvosolják a sérelmeket. Ellenkező esetben bojkottálják a további versenyeket – fenyegetőzött. Biztosan megtették volna, ám a magasabb politika közbelépett, maga a NOB-elnök egyeztetett Putyin államfővel, hogy azért fejezzék csak be szereplésüket a téli játékokon.
Látszólag tehát szent a béke, ám a hidegháborús hangulat léte vagy hiánya sohasem a deklarációkon múlott. A feszültség az olimpia befejeztével is szinte tapintható lesz Oroszország és a NOB-vezetés között, ez bizonyos.
A kívülálló pedig újra megállapíthatja, hogy nincs az a legszentebb elveket hangoztató mozgalom, amely egységes maradhat akkor, amikor az égisze alatt egzisztenciák épülhetnek föl és dőlhetnek romba.
És szinte már fel sem tűnik neki, hogy a nagy paláverben arról szó sem esik, hogy az oroszok klasszisa doppingolt – bizonyítottan.
Meglehet, az esélyegyenlőség már nem divat magasabb versenyzői körökben.
Hogy stílszerű legyek, csak duma.
A rugalmassági megoldások jelenthetik a megoldást a magas és ingadozó energiaárakra
