Illuzionisták

Igazán szép gondolat, Jacques Rogge, a NOB elnöke a megnyitón nem győzte hangsúlyozni, hogy nem a helyezése teszi a bajnokot, hanem elsősorban az emberi kvalitásai. A gondolattal képtelenség vitatkozni, aligha akad olyan lakója a földkerekségnek, aki a világ folyásán elgondolkodva ne vállalná az igazságát. Aztán leül a képernyő elé és elsősorban a legjobbakra kíváncsi, mi több, csak a győztesek maradnak meg az emlékezetében.
És nem csak az övében.
Azokéban is, akiknek megadatik, hogy segítsék a sportolók egzisztenciáját. Itt már csalóka a NOB- elnöki kinyilatkoztatás, hiszen látványosan kiderül, hogy – maradva a megfogalmazásnál – vannak, akik bajnokabbak a többieknél. A különféle szponzori szerződéseknél elsősorban azokra épít a támogató (is), akik aranyérmek sokaságával bizonyították be rátermettségüket. Hogy aztán szinte belehajszolják a klasszisokat abba, hogy semmi se legyen drága nekik a diadalokért.
Aki ebben a számszerűsíthető világban megőrzi önmagát, s önmagában az általánosan elfogadott erkölcsi normákat, az tényleg legény a talpán. Igazi hős, olyan személyiségjegyekkel, amelyek ugyan érdemesek minden tiszteletre, ám nem várhatók el általánosan. Másként: élni kell…
A sportoló rábólint Rogge szavaira, majd azon kezd el gondolkodni, hogyan járhat túl a versenyén a többiek eszén. Mert nincsenek olyan szép szavak, amelyek elfelejtetnék vele, hogy nyerni jobb, mint veszíteni. Mindig a győztesnek van igaza, ha pedig mégis kétségbe vonnák igazságát, arra mindenképpen esélyt kap, hogy védekezzék. Ez sem kis adomány. Ezzel együtt nem voltak haszontalanok Rogge úr szavai. Van olyan zűrzavaros a világ, hogy időnként rádöbbenjünk: illúziók nélkül képtelenség élni.