Belső káosz forgatagába sodródtak a berlini kereszténydemokraták. A CDU városi szervezete megvonta a bizalmat eddigi vezéregyéniségétől, Eberhard Diepgentől, aki csökönyösen ragaszkodott ahhoz, hogy ismételten ő legyen a párt első számú jelöltje a szeptemberi szövetségi választásokon. A bázis azonban nem volt hajlandó támogatni elnökét, aki tizennyolc esztendőn keresztül vezette az előbb kettéosztott, majd egyesített főváros CDU-szervezetét. A szavazáson 123 küldött állt ki mellette, 168 személy azonban ellene foglalt állást. Ezzel szertefoszlottak a sorozatban ötször főpolgármesterré választott Diepgen reményei, hogy a Bundestagban folytathassa pályafutását. Vereségének tragikumát csak növelte a tény, hogy ellenjelölt nélkül született meg a számára oly kiábrándító eredmény. Ezt követően bejelentette, hogy pártelnökként sem áll tovább rendelkezésre.
Diepgen tulajdonképpen nem ismerte fel időben az őt fenyegető veszélyt, amely 2001 júniusára nyúlik vissza. Ekkor mondták fel a szociáldemokraták a CDU-val kötött koalíciót. Ezután a szenátus összetételéről döntő szavazás következett, és ekkor a CDU súlyos vereséget szenvedett: a megszokott negyven százalék körüli eredmény helyett ezúttal csak a polgárok 23,7 százaléka állt ki mellette. Ettől kezdve egyre gyakrabban hangzott el a párt berlini részlegének megreformálására irányuló követelés. Az ide vezető úton pedig Diepgen – mint a hajótörést szenvedő és milliárdos adósságokat eredményező politika szimbóluma – akadálynak számított.
A berlini CDU májusi kongresszusán igyekszik majd megfelelő utódról gondoskodni. A parlamenti választások kortesidőszakának pedig a volt NDK-s polgárjogi harcos, Günter Nooke vezetésével vágnak neki a kereszténydemokraták.
Trump: Nem sikerült megegyeznünk
