KETTÉ VAGYUNK HASADVA

ELLENSÉGEKRE ÉS BARÁTOKRA
Sőt! tovább hasadva: engesztelhetetlen ellenségeskedőkre és beépített – idézőjelben – barátokra. És mivelhogy időnként úgy tűnik föl: a köz ellenségével már-már sehogyan sem bírunk: hát magunkba harapdálunk. „Holló a hollónak vájja ki szemét.”

HOLOTT A „SZEMET SZEMÉRT” NEM VÁLT BE!
Kellett jönnie egy újabb Igének: az „ELLENSÉG-SZERETETNEK!”
Csak egy a bökkenő: kire-kikre mondom rá, hogy ellenség? Kicsiny ország vagyunk, mindenki tudja ki-kicsoda. Hova tartozik.

ILLETVE V É L I TUDNI
Be vagyunk skatulyázva. Már nem számít egy ember v a l ó d i é r t é k e: ha nem u g y a n a z t fújja, mint mi – vagy úgy véljük, nem ugyanazt: – akkor előítéletünk annyira elvakít, hogy képtelenek vagyunk már igazságosan megítélni. (Annyira türelmetlenek, elhamarkodottak lettünk egy-egy ember, egy-egy helyzet j ó z a n mérlegelésében.)

SZŰKEBB TERÜLETÜNKÖN PÉLDÁUL
az úgynevezett média-cézárokra? az általuk futtatottakra teljes bizonyossággal – hogy e l l e n s é g e k –, kimondhatom? Igen? Talán… mert – ha csak 1956-tól aránylag olcsón megszámítjuk: – bizony hazudoztak szépen a fiúk, lányok… kora reggel is, délben is, sajnos sok-sok hullámhosszon! Mindig jó előre gondoskodva az utánpótlásról. (Akinek nem inge, blúza… ne méltatlankodjék.)

ÚGYHOGY SZERÉNY JAVASLATOM:
mostantól meg kellene adni h a s o n l ó időre – úgy negyven-ötven év próbaidőre – a lehetőséget, a „másik oldalból” is azoknak, akik még nem jutottak szóhoz. Mikrofonhoz, kamerához, a toll megforgatásához. (Beledöféséhez…)

DE AKKOR HOL MARAD MEGINT AZ ELLENSÉG SZERETGETÉSE?
Mért pont én? mi szeressük őket?! Mindazért, amit ellenünk elkövettek (még ma is, következetesen…) Ez van? ezt kell szeretni??! Mért nem ők szeretnek – majd – meg (esetleg) minket?! Biztosan sikerülne: ha engednék végre megmutatni v a l ó d i milyenségünket! És nem az a t o r z kép rögzül meg a f é l-r e v e z e t e t t hallgatókban, nézőkben, újságolvasókban, ahogyan eddig ábrázoltak bennünket. (Ha például MAKOVECZ IMRE A „JÓAKARATÚ EMBEREKHEZ” SZÓLHATNA A KÖZSZOLGÁLATI RÁDIÓBAN, TELEVÍZIÓBAN, FŐMŰSORIDŐBEN, s nemcsak a korahajnali Vasárnapi Újságba „kényszerülne”.)

DE KIK AZ „ŐK”? ÉS KIK A „MI”?!
Főleg, ha az ellenség-szeretet kölcsönös lesz. (És ezáltal megszűnik.) A televízió sem mutat a jövőben már ellenségképet. (Még a kereskedelmi adóknál is a szeretet lesz az üzlet.) Mi lesz akkor az ellenség-szeretettel?! Hogyan gyakoroljuk – főleg Nagyböjt idején – ezt a magasztos krisztusi Igét?

HA AZ OSZTÁLY NÉLKÜLI TÁRSADALOM UTÁN
MEGSZŰNIK AZ ELLENSÉG IS
a kirekesztés: minden magyar, minden magyarral e g y lesz: testvér (?). Béke honol (?) megszűnik önzés, harács, irigység (?) Senki sem lesz túlzottan gazdag és ilyen iszonyatosan szegény, szegény (?) Mindenki jóval tovább és még sokáig él (?!!) Csak a humoralista hal éhen és m e g, az unalomtól. Mert se nevettetésre, se igazmondásra nem lesz többé már semmi ok.

KICSIT KOMOLYABBAN
a professzor-asszony DÁVID KATALINNAL, SZENT EDITH STEIN segítségéért fohászkodva: SEGÍTSEN A TOLERANCIA HÍVEIT MEGNYERNI, A TOLERANCIÁNAK!

JELENITS ISTVÁN „BETŰ ÉS LÉLEK” KÖNYVÉNEK,
ELÖLJÁRÓJÁBAN
mindjárt az első indító mondatokban fontosnak érezte leírni: Máté evangéliuma megőrzött számunkra egy lelkiismeret-mozdító figyelmeztetést: „Mondom nektek, az emberek az ítélet napján minden fölösleges szóról számot adnak, amit kiejtettek a szájukon. Szavaid alapján igazulsz meg, és szavaid alapján vonsz magadra ítéletet” (12, 36–37). A görög szövegből az is kiderül, hogy fölösleges szó az, amelyikből nem születhetik élet, amelyiknek nincs igazi közlő, kifejező, szabadító hatalma.

AZ EVANGÉLIUMI NORMA SZERINT
nemcsak a hazug, a kártékony, a gyűlöletből fakadó vagy gyűlöletet szító szavakért kell majd számot adnunk, hanem minden fölösleges szóért is. Mert az ilyen is sokat ártott: útjába állt az igazi szónak, megnehezítette, esetleg éppen lehetetlenné tette annak kimondását.

S HA MÁR A MÁTÉ (5, 43–48)-AT FELIDÉZVE
utalt ez az írás az ellenségnek az ő szeretetére, hadd véssem még ide és az emlékezetbe HOLLÓS JÁNOS Rádióalelnök 2002. február 6-án a Nap-keltében elhangzott reagálását a méltatlan és kíméletlen támadásözönre, egy szintén Máté-idézettel (12, 25): „MINDEN ORSZÁG, AMELY MEGHASONLIK ÖNMAGÁVAL, ELPUSZTUL, ÉS EGYETLEN VÁROS VAGY HÁZ, AMELY MEGHASONLIK ÖNMAGÁVAL, FÖNN NEM MARAD”.

1947-BEN ÍRTA LE HAMVAS BÉLA:
a magyarság nem hajlandó sorsát néppé szenvedni, nem hajlandó magára venni és vállalni a sorsát (…) Állandóan ismétlődik ugyanaz a szörnyű történeti tény, hogy az emberek egyenként kibújnak, gyűlöletes aljas árulást követnek el a közösség ellen, a maguk bőrét mentve, a többit a csávában hagyva, esetleg nem is haszonért, nem is az érvényesülésért, hanem csakis és csupán azért, NEHOGY EGY NÉPBEN, EGYÜTT, KÖZÖSSÉGBEN KELLJEN ÉLNIÜK.”