Beszámolót tartott tegnap a múlt évi és az idei meghirdetett, rendkívüli közmunkaprogram eredményeiről és további terveiről a Szociális és Családügyi Minisztérium, valamint a közlekedési és vízügyi tárca minisztere. A tárcaközi közmunkaprogram az idén háromezer tartósan munkanélkülit, köztük ezer roma származású állástalant juttat jövedelemhez.
A két tárca tavaly írt alá két évre szóló közmunka-megállapodást, amelynek értelmében a Szociális és Családügyi Minisztérium évenként egy-egy milliárd forintot, a Közlekedési és Vízügyi Minisztérium pedig 450-450 millió forintot fordít a programra. A két minisztérium közös közmunkaprogramjában az idén háromezer tartósan munka nélküli, köztük csaknem ezer roma származású ember jut jövedelemhez. Fónagy János közlekedési és vízügyi miniszter ismertetése szerint a tárcák közös tervezetének pályázati felhívását még tavaly decemberben hirdették meg. A pályázatra nyolc vízügyi igazgatóság, 14 megye állami közútkezelő társasága és a Magyar Államvasutak Rt. (MÁV) adta be pályázatát, ebből a számból 16 igény részesül támogatásban. A közmunkások árkok, vízelvezetők, utak, vasutak környékének tisztítását végzik el, fizetésük nem lehet kevesebb a minimálbérnél, vagyis havi ötvenezer forintnál. A résztvevők közül csaknem kétezren regisztrált munkanélküliek, 732-en pedig rendszeres szociális segélyben részesülnek. – A múlt évben a tervezett háromezer fővel szemben 4528 fő foglalkoztatása valósult meg, 35 százalékban romáké – mondta Harrach Péter szociális miniszter. A munkások 72 százaléka nyolc vagy ennél kevesebb osztályt végzett. Tavaly az átlagbérük 42 ezer forint volt.
Belefáradtak az emberek a baloldali ideológiába
