Kunczét hiányolják körzetében

Dóri Ferenc
2002. 02. 27. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem kell, hogy főjön a feje az MSZP miniszterelnök-jelöltjének, mit tesz a koalíciós partnerválasztás kapcsán, mert az MSZP kisebbségbe kerül, s a Fidesz lesz az, aki kormányt alakít – természetesen az MSZP nélkül – mondta Kövér László, a Fidesz alelnöke egy tegnap esti szigetszentmiklósi fórumon. A politikus Medgyessy Péter azon kijelentésére reagált, hogy az MSZP győzelme esetén kizárja a koalíciót a Fidesszel. A fórumon Kövér László bemutatta Pest megye 12. számú választókörzetének közös jelöltjét, Hoffmann Pált. Az 54 éves, pedagógusi végzettségű, egykori válogatott kézilabdás sportember tizenkét éve Tököl polgármestere. A jelölt programját ismertetve leszögezte: szeretné elérni, hogy Szigetszentmiklós és környéke vonzó, kertvárosszerű agglomerációvá váljon. Fontosnak nevezte az infrastrukturális beruházások és a közlekedés lehetőségeinek fejlesztését. Kitért arra is, hogy Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke csak kampány idején látható saját választókerületében, és akkor is csak óriásplakátról mosolyogva.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.