Finanszírozási gondokkal küzd a fasizmus és a kommunizmus bűntetteit kutató lengyelországi Nemzeti Emlékezet Intézet. Amennyiben ugyanis a baloldali többségű parlament jóváhagyja a költségvetési bizottság napokban tett javaslatát az intézmény százhárom millió zlotyra tervezett büdzséjének húszmillió zlotys megkurtítására, akkor korlátoznia kell tevékenységét. A baloldali többséggel szembeni bizalmatlanságot, az aggodalmakat csak növeli, hogy a napokban az átvilágítási törvény szűkítéséről döntött a szejm. A módosításra a baloldal tavaly őszi választási győzelme után Aleksander Kwasniewski nyújtott be javaslatot. A jobboldali ellenzék szerint az új előírások alkotmányellenesek, fő céljuk a Baloldali Demokratikus Szövetség néhány vezetője ellen folyamatban lévő átvilágítási perek leállítása.
A mintegy másfél éve működő varsói intézet fő feladata a lengyel nemzet ellen elkövetett bűnök feltárása és üldözése. Az ügyészi jogosítványokkal rendelkező részleg idén januárig több mint ezer ügy vizsgálatát kezdte meg, amelyek közül több mint nyolcszáz a kommunista időszakra vonatkozik. Mintegy háromezer tanút hallgatott meg és 13 ügyben emelt vádat. Olyan nagy ügyekről van szó, mint Jerzy Popieluszko katolikus pap meggyilkolása vagy Stefan Wyszynski bíboros, prímás ítélet nélküli internálása.
Az oktatási részleg tudományos kutatásokat folytat, kiállításokat, konferenciákat szervez, folyóiratot, könyveket jelentet meg. A levéltári részleg (a német Gauck Intézet megfelelője), amely a leghevesebb érzelmeket váltja ki, az egykori kommunista titkosszolgálatok üldözöttjei vagy kutatók, történészek számára teszi lehetővé a bepillantást az aktákba. Ez a részleg a 95 kilométeres ügyirathalmaznak csak egyharmadát vette át, de rendezése sem fejeződött be.
Brutálisan elszaporodtak a szúnyogok, hatalmas irtás kezdődik a héten
