Már elnézést...

Keresztény ember számára a bűnbánat szent dolog. Ha igazi, vagyis szívből jön, a bocsánatkérés nem más, mint annak világossá tétele, hogy egy korszak visszavonhatatlanul lezárult, a vétkes megvilágosodott. Nem csak az eszével tudja, a szívében is érzi, hogy rossz úton, nem az igazság útján járt. Az elkövetett bűn felismerése katarzis. Újjászületés, amely magában hordja a megbocsátást is: nincs kire haragudni többé, hiszen a vétkező már nem létezik, elfújta a tisztító vihar.
A bűnök sokaságával terhelt MSZMP utódpártja a kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából bocsánatot kért – ebben nyilván az elmúlt napok tüntetésekben kifejeződő felháborodása is szerepet játszott –, ám nem a maga bűneiért. Az erre az alkalomra kiadott nyilatkozatukban hangsúlyozzák, a szocialisták elutasítják a terror minden formáját. – Nincs és nem is lehet olyan eszme, amely emberek millióinak megalázását és megsemmisítését igazolhatná – állítják, igen helyesen. A folytatás azonban alaposan lerontja a hatást. Akik még mindig abban a hitben voltak, hogy a szocialisták képesek érdemi lépéseket tenni az általuk oly hőn áhított társadalmi megbékélésért, megint csalódtak.
A közleményből ugyanis kiderül: a párt szerint „személyes felelősség nem terheli az MSZP-t az egykori történelmi eseményekért”. Ennek ellenére, úgymond a „magyar politikai baloldal nevében ismételten megkövetnek mindenkit, akit meghurcoltatás ért az elmúlt évszázad második felében”.
Az ember meg csak csodálkozik, és nem ért semmit. Ha nem bűnösök, miért kérnek bocsánatot? És kinek a nevében? A politikai baloldalhoz számos csoportosulás tartozik: vajon Thürmer Gyula, az ifjabb Pető és az ifjabb Bauer helyett is az MSZP vezekel? Ezt megbeszélték velük, vagy az éppen a múlttól elhatárolódni igyekvő Új Baloldallal?
De ez volna a kisebb hiba. A nagyobbik az, hogy ez a párt megint megkísérli becsapni a magyar népet. Amikor azt állítják, hogy személyes felelősség nem terheli őket, egyszerűen hazudnak. Elég csak a párt egyes vezető tisztségviselőinek nevét felsorolni, és nyilvánvaló a kijelentés szemérmetlensége. Ha más nem, hát Horn Gyula exminiszterelnök személye elég ok rá, hogy az MSZP egyszer az életben magába nézzen, vagy ha erre nem képes: legalább ne tetszelegjen a pusztába zavart fekete kecskebak szerepében. A megtorlás idején karhatalmistaként járőröző Horn – akinek ’56-os szerepét máig homály fedi – pártelnökségét nem volt kötelező megszavazni a rendszerváltozás után. Amint a gyilkos Pap János közvetlen munkatársát, Szekeres Imrét, vagy az 1988. március 15-i tüntetést szétverető belügyminiszter-helyettest, Gál Zoltánt sem volt kötelező vezető tisztségre emelni. Az acélos kultúrcenzor Lendvai Ildikóról vagy a III/III-as Vankó Magdolnáról nem is beszélve, aki – a SZESZ-testvérek szellemi elődjeként – a templomokból jelentett. És sorolhatnánk a legsötétebb kádári idők mindenható Gáspár Sándor-i szakszervezeteseivel: Nagy Sándorral, Sándor Lászlóval, Kósánéval etc. A névsor szégyenletesen hosszú.
Az MSZP állítólag demokratikus párt. Választott vezetői a párt szellemiségét fejezik ki. Ha a felsoroltak „személyesen nem felelősek”, akkor ki a felelős?
A szövegből úgy tűnik, egy nehezen kinyögött „pardon” ezt a pártot rögtön feljogosítja arra, hogy – híven múltjához – fenyegessen, kioktasson és követeljen. „Mindez azonban nem mentesíti politikai ellenfeleinket attól, hogy tartózkodni kötelesek a minden valóságalapot nélkülöző rágalmaktól, és a modern baloldal eszméjét meggyalázó kijelentésektől” – hangzik a jól ismert verdikt. Ezek után az sem meglepő, hogy Kovács László pártelnök átkeresztelné a Terror Házát a „megbékélés házává”.
Csupán azt felejti el, hogy a cégért ugyan át lehet festeni, de a megbékélés igazi bocsánatkérés nélkül nem megy. Ahhoz tisztesség kell. – Már elnézést – szokta ilyenkor foghegyről odavetni Horn Gyula.