A város, ahol élek, jó hely. Világvárosnak épül, s közben csupa móka és kacagás. Még az áldozatok napján is folyik a lufieregető ugrabugra, s aki úgy körbe tudja járni a Városligetet, hogy közben nem csúszik el egy kutyagumin sem, szabad madár formájú piros szegfűt kap ajándékba.
A város, ahol élek, biztonságos. Tegnap a szerkesztőség mellé parkolva ott felejtettem a telefonomat az autóban. A harmadik emeletre érve aztán eszembe jutott, azonnal visszafordultam érte. A jobb első ablak már be volt törve, a telefon – akárcsak a tettesek – persze sehol. Később kiderült: sok napja garázdálkodik egy banda a környéken, naponta több kocsit is feltörnek. Nem szívbajosak a tagbaszakadt egybenyakúak: három szemlélődik csendesen, egy pedig fél téglával zúzza az üveget. Nem sietnek, a munka után nem menekülnek lélekszakadva.
Tegnapelőtt egy kabátért okoztak sokezres kárt, egy kolléganő épp látta a tetteseket. Mit tehet egy filigrán nőszemély? Míg azok komótosan ballagtak, felhívta a rendőrséget. A derék járőrök megköszönték a bejelentést, de nem jöttek ki érdeklődni. Igazuk van, nagyon fárasztó a szomszéd utcából átballagni.
Idén már másodszor törték fel az autómat. (A bérlet az üvegezőnél harmincezer forint per alkalom. A casco csak ötvenezer felett él, havi harmincötezerért.) Háromszor lopták el a mobiltelefonomat, ezt megelőzően egy csendes mozi kávézójában, táskástól együtt. Már arcról ismernek a szolgáltató ügyfélirodáján, ha belépek az ajtón, már tiltják is le a kártyám. Ez a móka ötezer, az új készülék pedig ennek hússzorosa is lehet. A legnagyobb kár mégsem ez: a táskámban a telefonszámos notesz is ott lapult, a készülékekben pedig további sok száz fontos szám veszett el mindörökre. Egy újságírónak olyan csapás ez, mint amikor egy zongorista eveszíti az ujjait.
A város, ahol élek, logikus. A parkolási rendelet értelmében nem állhatok le ingyen az amúgy csendes, forgalomtól óvott utcácskámban, a házam előtt. S hiába a szívből jövő fizetési szándék, bérletet venni nem lehet. Ha netán nem autóval megyek külföldre, nem válthatok többnapos parkolójegyet. Ennek következtében eddig kétszer bilincselték le az autó kerekeit (ez tizenöt-, húsz-, huszonötezer forintba kerül, a hazaérkezés idejétől függően), s számtalan Mikulás-csomagot is kaptam.
Nem tévedek nagyot, ha kijelentem: a város, ahol élek, meglehetősen ingergazdag és szórakoztató metropolis. A leszbikusok például félmeztelenül járnak szavazni.
Zelenszkijt terroristaként kell letartóztatni
