Rekontra?

Az alábbiakban néhány jellemző idézetet, példázatot hozunk fel arról, hogy miként működött az állami és magánsajtó a Horn-kurzus idején. A horni „aranykorban” postabankos 168 Óra című hetilap 1996. november 12-i számában Bedő Iván, a berlini fal leomlását ott helyben tudósítóként átaludt, ma már csak apróbb eseményekről áthallásokkal beszámoló, de ismét Berlinben szolgáló rádiós beszélgetett Spiró Györggyel, aki Bedőtől felfogásában annyiban feltétlenül különbözik, hogy nem Berlinben aludta át a fal leomlását. Bedő ezt a hírt olvasta fel neki: „Lemondott a Magyar Televízió politikai műsorának főszerkesztője. Lemondása indokaként Kasza László arról beszélt, hogy a médiatörvény bebetonozta a politikát a közszolgálati médiába, és emiatt a szakmai szempontokon túl nagy figyelmet kell fordítani az alkalmazottak politikai hátterére is.” E bombát, amelyet ma a Berlusconival, az osztrák és a magyar kormánnyal szemben paranoiával határos gyűlöletet mutató Robert Wright, a Financial Times itteni tudósítója éppen úgy elengedett a füle mellett, mint a ’68-as generáció nagy gyűjtőedényének, a Nemzetközi Újságíró-szövetségnek médiaügyben az Orbán-kormány idején másodszor magyarországi látogatásra érkező feje, Aidan White, így „reagálta le” Spiró, a demokrácia aggódóbajnoka: „Én a médiatörvény második oldalán elaludtam, és az egészből nem értek egy szót sem. Csak azt látom, hogy egyre kevésbé vannak műsorok a televízióban. De hogy miért történik ez az óriási színvonalcsökkenés, az szerintem a tévé belügye.” A tévé belügye.
Akkor még úgy érezték a másik oldalon álló fiúk, hogy iszonyatos erőfölényükben mindent megengedhetnek maguknak, mindent leírhatnak, hiszen soha nem veszítik el parlamenti hatalmukat sem. Nem így lett. És most visszaidézhetjük, mit írtak akkor és mit ma. Netán egyesek écát kaphatnak április utánra. Mert ha ők mondták, akiket globálisan soha nem bíráltak…
Mint Megyesi Gusztáv, a piacilag életképtelen, Soros-támogatású, kis példányszámú Élet és Irodalom publicistája. Megyesi az ATV Nap-kelte című műsorában január 16-án elhangzott jegyzetében nem kevesebbet állított, mint hogy a Magyar Rádióban kitört a „Tanácsköztársaság”, és átvette a hatalmat Kun Béla. Ezzel kezdődnek a Soros-baglyok egyikének a demokraták verébjeiről elhangzott, érzésünk szerint nemsokára a tárgyalótermekben folytatódó vádjai közül a rádió vezetéséről elhangzott rágalmak. És folytatódnak a Soros-cselédnek azzal a minősítésével, miszerint a Vasárnapi újság a MIÉP és az elmebetegek műsora. Ami miatt Hollós János úgy érezte, ellenjegyzetben kell bocsánatot kérnie a sztárműsor több mint egymillió hallgatójától és az ATV nézőitől. És visszautasítania olyan vádakat is, amelyek szerint a Magyar Rádióban tisztogatnak.
Nézzük viszont, miként vélekedett ugyanez a Megyesi a Horn-kurzus hajnalán megkezdett médialikvidálásokról. Kitörő lelkesedéssel, kaján vigyorral üdvözölte őket abban a Magyar Hírlapban, amelyet a külföldi tudósítók akkor természetesen nem tekintettek „kormánylapnak”. Az akkor már jó ideje külföldi kézben lévő lap 1994. június 3-i számában Reváns címmel hosszú cikket írt, amelyet a kirúgottal szemben érzett kárörömmel átitatott mondattal kezdett: „Láttam Franka Tibort a tévéhíradóban, s nagyon megsajnáltam. Betegállományba kellett mennie, mert beteg… erre fel már másnap leváltották őt az Esti Hírlap főszerkesztői tisztségéből. Kik tették ezt? A lap részvénytársasága, amely nyolcvan százalékban állami tulajdonban van, ahogy volt év elején is.” Miután a bátor Megyesi csizmája talpát további néhány sor erejéig az államilag elbocsátott Franka arcába keni, rátér a Horn-uralom előestéjén megfojtott Pesti Hírlapra. „Ennek a lapnak a vezetőit a Nap Tv-ben láttam, őket is sajnáltam… Mert amint megjelentek a kommunisták … a hirdetők hirtelen nem hirdettek, a lap a csőd szélén áll, lehet, hogy a jövő héten már meg se jelenik… Mit tehetünk ez ügyben? Azt én nem mondhatom, amit Forró Tamás műsorvezető a két Pesti Hírlap-osnak, mármint hogy kizárólag a piac döntsön egy újság sorsa fölött, mert akkor megsértődnek.” Ezt a hatalom dagadtságának lekezelő pózából írt, élcelődő sorok követik „hibáztasd az áldozatot” alapon, ami után Megyesi „szánakozásba” megy át: „… az új hatalomnak feltétlenül a Pesti Hírlap és társai hóna alá kellene nyúlnia… az ember időnként – főleg, ha nagyon ideges – nagy előszeretettel idézgeti értelmiségi körökben azt a tételt, hogy ellenfelével ugyan nem ért egyet, ám ő lenne az első, aki tiltakozna, ha az nem hallathatná a hangját. Ez meghatóan szép, de azért mégis. Úgy elképzelem, amint Horn Gyula üvöltve veri kormányülésen az asztalt, hogy kapjon pénzt minden olyan lap, amely hetente minimum négyszer lepufajkásozta őt, mert ha nem kap, akkor megszűnik, és azt a pufajkások bosszújának tekintik majd. Ellenben ha adunk nekik pénzt, kosztot, kvártélyt, hogy ezután is rendszeresen lepufajkásozzanak minket, akkor pont ezzel bizonyítjuk majd, hogy nem vagyunk pufajkások, mindösszesen tehát akkor nem vagyunk bosszúálló bolsevisták, ha a saját lebolsevistázónkat finanszírozzuk, ahogyan az már a demokráciában szokás… Érthető logika, csak egy kicsit nehéz lebontani személyre szólóan. Azt várnák el az embertől, hogy midőn hazamegy, és furcsa mozgást tapasztal a szobájában, félszemű, csíkos trikójú, drabális állat rámolja ki éppen a szekrényt, könyökig matat a szekreterben, akkor ne rúgja ki őt, de még rendőrért se kiáltson, mert az illető halálosan megsértődik. Hanem adjon neki egy rend ruhát, vacsorát, ezt-azt, hiszen ő valójában csak színesíti a szürke hétköznapokat… Ha viszont kirúgom, akkor széltében-hosszában fogja terjeszteni, hogy valami korábbi, indokolatlan sérelemért vettem revánsot, kifejezetten a bosszú szelleme vezérli minden mozdulatomat, de mindezt ő megmondta előre, mikor még csak a zárat babrálta… Itt most minden változás leszámolásnak fog minősülni, akkor is, ha az csupán piaci következmény… Az is revánsnak minősül… Viszont hadd ne kapjunk már ki azért, mert Frankának, mondjuk, nem tudunk a megtakarított pénzünkből lapot venni, a Pesti Hírlapot pedig ez idő tájt még nem kívánjuk eltartani” – fejezi be cikkét a mai rádió menedzsmentjében Kun Bélát látó Megyesi. Tartok tőle, hogy a választások után öt perccel Megyesi Reváns című cikkének szellemében sokan teszik majd fel a kérdést az Orbán Viktort naponta leszélsőjobb-oldalizó lapokat adófizetői forintokból fenntartó minisztérium felelőseinek a matató „drabális állat” tanmese tanulságáról. És arról, hogy a jobboldal miért nem teszi végre azt, amivel alap nélkül is naponta rágalmazzák itthon és külföldön? Nem mindegy nekünk?
Nem. Ugyanis – mondhatják majd a keményvonalasok – ha a jobboldal valóban úgy viselkedik, mint ahogyan lefestik, legalább a lefestőknek nem kell hazudniuk. Segítség nekik is igazmondásuk elősegítésében, megtakarítás az adófizetőknek, és piacosítása a piacnak.