Valótalanságokat állított a Szabad Demokraták Szövetségének honlapja. Az internetes médium szerint a MIÉP vasárnapi, a szocialisták Köztársaság téri pártszékháza előtti tüntetésén megverték a tv2 egyik újságíróját. Lapunk kérdésre Kardos Anikó, a tv2 sajtófőnöke elmondta: nem történt ilyen esemény, tudósítójukat nem verték meg a Köztársaság téren.
A SZDSZ hivatalos honlapja (www.szdsz.hu) ráadásul mindezt a párt elnökének, Kuncze Gábornak a szájába adta, abban a tudósításban, amelyet a honlap a párt saját vasárnapi „lufieregető” rendezvényéről készített. Állításuk szerint ott mondta azt a pártelnök-miniszterelnök-jelölt, hogy bezzeg nálunk jó a hangulat, miközben a Köztársaság téren már újságírót vernek.
Horn Gábor, az SZDSZ kampányfőnöke lapunk kérdésre elismerte, hogy valóban megjelent ilyen kijelentés a honlapon, és hogy a hír tényleg nem volt igaz. Állítása szerint az értesülést a honlapjuk fórumán dobta be valaki a köztudatba, és ők innen vették azt át. Szerinte is képtelenség lett volna, hogy Kuncze Gábor ilyen kijelentést tegyen, különösen egy olyan eseményről, ami a szabad demokrata pártvezér beszéde után egy órával kezdődött. A párt kampányfőnöke lapunk kérdésre elmondta: az érintettektől a honlapon elnézést fognak kérni.
Értesüléseink szerint egyébként az történt a Köztársaság téren, hogy a tv2 stábjának egyes tüntetők aprópénzt szórtak. A SZDSZ honlapján tegnap délelőtt még az eredeti, hamis tudósítás szerepelt, amit délutánra valóban átírtak, kivéve belőle az ominózus részletet.
Vitályos Eszter idén a sportban is megmutatta tehetségét
