Röviden

–
2002. 02. 27. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tízmillió forintos alap a parkok rendezésére
FŐVÁROS. Civil szervezetek között osztja szét a Fővárosi Közgyűlés környezetvédelmi bizottsága a parkrendezésekre elkülönített tízmillió forintos alapot – döntött tegnapi ülésén a testület. A bizottság tagjai megtárgyalták az idei zöldterület-rekonstrukciós beruházási programot. Ennek alapján felújítják majd a Blaha Lujza téri parkot, a Rókus-kórház melletti zöld területet, és rendezik az Andrássy út, a Kodály körönd és a Hősök tere vonalán húzódó fasorokat. A tervek szerint jut pénz a nagytétényi kastélypark felújítására is. (S. K.)

Áldozatvédelmi tanácsadó iroda a Józsefvárosban
VIII. KERÜLET. Józsefváros önkormányzata és a VIII. kerületi rendőrkapitányság együttműködése révén Áldozatvédelmi és Bűnmegelőző Tanácsadó Szolgálat nyílt a napokban a polgármesteri hivatal Baross utcai ügyfélszolgálati irodáján. A helyi képviselő-testület februári ülésén fogadta el a bűnmegelőzési cselekvési programját, amelyben szerepelt egy ilyen, a bűncselekmények sértettjeinek rendelkezésére álló iroda kialakítása is. Ezt egy kormányrendelet is előírja az EU-jogharmonizációban. (S. A.)

Növekvő kispesti lakástámogatások
XIX. KERÜLET. Kispesten az új vagy használt lakás vásárlása, illetve az új lakás építése esetén kérhető támogatás 700 ezerről 800 ezerre növekedett. Fiatal házasoknak az önkormányzat ennél is magasabb összeget biztosít: esetükben akár egymillió forint kamatmentes kölcsönnel is segítik az otthonteremtést. Az átalakításra, felújításra adható kölcsön 300 ezerről 400 ezerre emelkedett, míg bővítés, tetőtér-beépítés vagy emeletráépítés esetén a támogatás maximális értéke 600 ezer forint. A hitel mértéke legfeljebb az építkezés vagy vételár 40 százalékáig terjedhet, viszszafizetésének futamideje maximum 15 év. (MN)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.