Röviden
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar NemzetHét új taggal bővül a NATO? A NATO-tagállamok körében egyetértés kezd kialakulni arról, hogy az észak-atlanti szövetség őszi csúcsértekezletén hét tagjelöltet kérjenek fel csatlakozásra, de egyelőre senki nem tud biztos garanciát adni, hogy valóban mind a hét jelölt meghívást kap – jelentette ki Bruce Jackson szenátor, az amerikai törvényhozás NATO-bizottságának elnöke. (MTI) Külföldi munkások Magyarországon A külföldieknek január 1-je óta kiadott 5763 munkavállalási engedély közül egy kapcsolódott a kedvezménytörvényhez – közölte tegnap a Gazdasági Minisztérium. A korábbiakban kiadott és még érvényes engedélyek száma 40 928, így még 40 072 adható ki. Az eddigi tendencia alapján nem valószínű, hogy az igények száma eléri a 81 ezret. (MN) Kastélyprogram harmincmilliárdért 2003-tól kezdődhet a kastélyépületekben működő szociális intézmények kiváltásának hat éven át tartó programja, amelyre a kormány döntése alapján öszszesen 30,7 milliárd forintot fordítanak. 127 kastélyban működik tartós bentlakást biztosító szociális intézmény, ezek közül mindössze három állapota megfelelő. Rekonstrukcióval 99 kastélyban biztosíthatók a jogszabályban rögzített feltételek. (MTI) Kontrát Károly a Horn-örökségről Háromezres létszámhiány, négy és fél milliárd forint adósságállomány, alacsony illetmény, morális válság a rendőrségnél, valamint több mint hatszázezer bűncselekményt mutató statisztika – értékelte a Horn-kormánytól átvett örökséget tegnap Békésen egy lakossági fórum előtt Kontrát Károly. A Belügyminisztérium politikai államtitkára hangsúlyozta: az utóbbi négy év alatt 25 százalékkal csökkent a bűncselekmények száma, eredményesen léptek fel a közterületi bűnözéssel szemben s jórészt kiszorították az országból az úgynevezett maffia típusú bűnözést. (MTI)
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en


















