Kiskereskedelem: nőtt a forgalom
A kiskereskedelmi forgalom volumene 2001-ben 5,4 százalékkal nőtt, ezen belül decemberben 3,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet – közölte a KSH. A 2001. decemberi kiskereskedelmi forgalom 604,4 milliárd forint volt, változatlan áron 3,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Tavaly a kiskereskedelmi forgalom értéke 5,394 milliárd forintot tett ki. A kiskereskedelmi forgalom volumene 2001 első tizenegy hónapjában 5,5 százalékkal nőtt, ezen belül novemberben 3,9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. (MTI)
Bővít az ITDH
A Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési (ITDH) Kht. jelenleg a világ 30 országában rendelkezik irodával, valamint a budapesti központ mellett tíz hazai kirendeltségük segíti a munkát. A megnövekedett magyarországi feladatok jobb ellátására jövő héten szerdán nyitják meg Tatabányán és Szekszárdon új irodájukat. (M. Gy.)
Fónagy az M5-ösről
Az M5-ös autópálya használatáról szóló szerződéssel kapcsolatos tárgyalások ismét felgyorsultak a kormány és a koncessziós társaság között – közölte Fónagy János tegnap. A közlekedési és vízügyi miniszter elmondta: a magyar kormány nem érdekelt a mostani gazdasági struktúra fenntartásában; a Kiskunfélegyházától az országhatárig terjedő szakaszt a jelenlegi konstrukcióban nem kívánja megépíttetni. (MTI)
Az EU-ban több termés várható
A korábban előre jelzettnél nagyobb lesz az Európai Unió tagországaiban a gabonatermés a
2002–2003-as idényben – közölte a termelőket tömörítő COPA–COGECA szövetség. A múlt év végén adott legfeljebb 200 millió tonnás becslését 205-210 millió tonna közöttire módosítja, tekintettel a kedvező időjárásra. (MTI)
A turisztikáról Zánkán
Holnap fejeződik be a Táboroztatók országos konferenciája Zánkán, amelyen a nemzetközi ifjúsági turizmussal, a külföldi fiatalok beutaztatásának helyzetével, fejlesztési lehetőségeivel is foglalkoznak. A tanácskozást Pál Béla, a parlament idegenforgalmi bizottságának elnöke és Lasztovicza Jenő, az Országos Idegenforgalmi Bizottság elnöke nyitja meg. Előadást tartanak továbbá Budai Zoltán (GM) és Szabó László (ISM) helyettes államtitkárok, valamint a Magyar Turizmus Rt. külképviselői. (H. E.)
A rugalmassági megoldások jelenthetik a megoldást a magas és ingadozó energiaárakra
