Ajánlatok állástalanoknak, pályázatok vállalkozóknak
FŐVÁROS. Állásbörzét rendez ma a Fővárosi Munkaügyi Központ XVI– XVII. kerületi kirendeltsége reggel 9 óra és 14 óra között, a XVI. kerületi Vívó utca 2. szám alatti kirendeltségén. Ide várják a munkanélküli álláskeresőket, állásuk változtatásán gondolkodókat, valamint a Széchenyi-terv, illetve a magas élőmunka-igényű vállalkozások támogatására kiírt pályázatok iránt érdeklődőket. A rendezvényen részt vevők megismerkedhetnek a munkaügyi központ munkajogi, munkavállalási és pályaorientációs szolgáltatásaival is. (MN)
Kétmillió forint fedezet Szent Kinga szobrához
BELVÁROS. Az V. kerületi képviselő-testület kötelezettséget vállalt arra, hogy az önkormányzat kétmillió forint fedezetet biztosít a Szent Kinga-szobor felállítására. Tóth Dávid fehér mészkőből tervezett nyertes pályamunkáját augusztusban a Március 15. téren, a belvárosi templom mellett tervezik felállítani. IV. Béla lánya Boleslaw krakkói herceghez ment feleségül, s élt vele szűzi házasságban. II. János Pál pápa 1999-ben avatta szentté, így ő az elmúlt évezredben szentté avatott utolsó lengyel–magyar szent. (MN)
Őrmező biztonságáról rendeztek fórumot
XI. KERÜLET. Együtt Őrmező biztonságáért címmel rendeztek tegnap este Sasvári Szilárd országgyűlési képviselő közreműködésével közbiztonsági fórumot az Őrmezei Közösségi Házban. Az eseményen Juhos Katalin, a kerület polgármestere arról számolt be, hogy az önkormányzatnak milyen teendői vannak annak érdekében, hogy Őrmező lakói az esti órákban is biztonságban érezzék magukat. (MN)
Zelenszkijt terroristaként kell letartóztatni
