Kormányülés szerdán
A Magyar Nemzet információi szerint a kormány az eddigi gyakorlattól elérően ezen a héten nem kedden, vagyis ma, hanem szerdán ülésezik. A kabinet a lakáshitelek kamatainak csökkentéséről tárgyal majd. (MN)
Terrorelhárító tanfolyam
A balkáni országok számára terrorelhárítási programot indított a magyar Belügyminisztérium. Az egyhetes képzésben Albánia, Bosznia-Hercegovina, Jugoszlávia és Macedónia 26 közepvezetői beosztásban lévő tisztje vesz részt. A szemináriumot a BM Nemzetközi Oktatási Központjában tartják, az oktatók között megtalálhatók a holland túsztárgyalási specialisták és az amerikai FBI munkatársai is. (MN)
Az Üzleti7 terjeszkedik
Az Üzleti7 a jövőben rendszeresen ágazati mellékleteket jelentet meg, és még az első fél évben olvasható lesz a hetilap a Kárpát-medence egész területén – közölte Gazsó L. Ferenc, az Üzleti7 főszerkesztője. A lapot kiadó Kamarapressz Kht. hamarosan megjelenteti a Hungarian Chamber Horizont angol nyelvű folyóiratot, amelyet évente hatszor adnak ki. A kamara angol nyelvű kiadványa 1200 példányban, exkluzív kivitelben készül. (MTI)
A természet értékei csak közösen védhetők
Turi-Kovács Béla környezetvédelmi miniszter szerint Magyarország és a kelet-európai tagjelöltek többsége az Európai Unióhoz csatlakozva jelentősen növelik majd a közösség természeti gazdagságát. A miniszter a Biológiai sokféleség Európában című négynapos, kormányközi konferencián elmondta: a Kárpát-medencében az egyedülálló ökológiai adottságok miatt olyan biológiai sokféleség alakult ki, amely az integráció után sokszínűbbé teszi az EU állat- és növényvilágát. A határokat nem ismerő természeti értékek csak közösen védhetők meg – mutatott rá a miniszter. (MTI)
Tom Lantos a választásokról
Remélem, hogy a választásokon a magyar állampolgárok a szabad és demokratikus társadalomra voksolnak, és nem engedik a gyűlölet nyelvét beszélő politikai erőket, a szélsőjobbot és a szélsőbalt a hatalom közelébe – mondta az USA kongresszusa külügyi bizottságának magyar származású demokrata társelnöke tegnapi sajtótájékoztatóján. Tom Lantos közölte: nem kíván beleszólni a belpolitikába, de több politikai erő vezetőjével is találkozik. Úgy vélte, hogy a MIÉP a gyűlölet nyelvét alkalmazza. (MTI)
Utazási kedvezmény levelező hallgatóknak
Fónagy János közlekedési és vízügyi miniszter válaszlevelében ígéretett tett Orosházi Györgynek, az FKGP országgyűlési képviselőjének, hogy a jövő évi költségvetés összeállítása során áttekintik a felsőoktatási intézményekben tanulók utazási kedvezményeit. A honatya már interpellációban is megfogalmazta a diákok által felvetett kérést, hogy a levelezős hallgatók ne csak a lakóhely és a tanintézet közötti utazáshoz kapjanak kedvezményt. (K. F.)
Az OVB nem dönt plakátokról
Nincs hatásköre az Országos Választási Bizottságnak (OVB), hogy plakátok tartalmát vizsgálja – állapította meg a testület két beadvány kapcsán. Ezek azt kifogásolták, hogy közszemérmet sért az a voksolásra buzdító poszter, amelyen két meztelen felsőtestű lánynak összeér a melle. A panaszról a bíróság dönthet. Abban az ügyben, hogy a külföldön állandó lakhellyel rendelkező magyar állampolgárok, akiknek van lakhelyük Magyarországon, és a szavazás idején itt lesznek, választhatnak-e, egy szerkesztőbizottságot állítanak az OVB állásfoglalás-tervezetének összeállítására. (MTI)
Ursula von der Leyen az EU érdekeivel ellentétes vörös vonalakat húzogat + videó
