Orfeus-program
Elkészült a vidékfejlesztési és agrár-környezetvédelmi feladatokhoz egyaránt kapcsolódó hazai, kétszázmillió eurós Orfeus-program, amely 2002–2003-ra szól, és mind a hét statisztikai régiót felöleli. Ezt Boros Imre, PHARE-ügyekért felelős tárca nélküli miniszter jelentette be tegnap Zalaszentgróton. (MTI)
Igazgatói kinevezés
Dale W. Perryt nevezték ki az AES–Tisza II 860 megawattos olaj- és gáztüzelésű hőerőmű retrofit projektje igazgatójának – közölte a cég. Dale W. Perry korábban az amerikai Unified Communications International elnöke volt. Pályafutását atommérnöki és orosz tanulmányok után az amerikai haditengerészet tisztjeként egy atom-tengeralattjárón kezdte. (MTI)
Lendületben Kína gazdasága
A globális konjunktúragyengülés ellenére a kínai gazdaság tavaly 7,3 százalékkal növekedett – közölte tegnap az állami statisztikai hivatal vezetője. (MTI)
Belefáradtak az emberek a baloldali ideológiába
