Robbantás Rómában
Róma. Csupán kis károkat okozott a Róma belvárosában kedden hajnalban végrehajtott pokolgépes robbantás, amelyről egyelőre nem tudni, hogy terroristák hajtották-e végre. (MTI)
Vádak Zimbabwéban
Harare. Hazaárulással vádolják a zimbabwei hatóságok az ellenzék vezérét, Morgan Tsvangirait két héttel az elnökválasztás előtt. Az ellenzéki vezető tagadja a vádat, s azt az 1980 óta hatalmon lévő Robert Mugabe elnök kampányfogásának tartja. A gyanúsítás szerint Tsvangirai részt vett az elnök megölését célzó összeesküvésben. (MTI)
Fogoly marad az elnökjelöltnő
Bogotá. A kolumbiai kormány elutasította, hogy egy bebörtönzött lázadóért cserébe visszakaphassa szabadságát Ingrid Betancourt független elnökjelöltnő, akit a FARC baloldali gerillái raboltak el nemrég. Emberrablás áldozata nem cserélhető ki bűncselekmény miatt bebörtönzött lázadóval – mondta a belügyminiszter. (MTI)
Több mint tíz év után ismét hazánkban koncertezik a hardcore banda, amely egy önvezető autó halálos balesetéről írt albumot
