Monetáris bázis: emelkedő ütem
A monetáris bázis éves növekedési üteme – a kötelező tartalék szabályozásában történt változások kiszűrésével – 15,8 százalékra emelkedett januárban – közölte tegnap a jegybank az előzetes adatok alapján. A szabályozás változásainak kiszűrését is beszámítva a monetáris bázis – amely a forgalomban lévő készpénzt, valamint a pénzügyi intézmények jegybanki tartalék és egyéb számláin lévő havi átlagos állományát tartalmazza – január végén 1492,7 milliárd forintot tett ki. (MTI)
Bajba jutott csirkefeldolgozók
Átlagosan mintegy 20-30 százalékkal esett vissza a csirkevágások száma a feldolgozóknál a kereslet csökkenése miatt. Az utóbbi napok fogyasztóikereslet-visszaesése miatt a vágások száma sok helyen drasztikusan csökkent. (MTI)
Elnapolt döntés
A Fővárosi Bíróság elnapolta június 6-ára a Strabag Kft., a Nemzeti Autópálya Rt. és a Közbeszerzések Tanácsának Döntőbizottsága közötti pert az M7-es autópálya felújítása, illetve továbbépítése ügyében. A Strabag mint elsőrendű felperes a bíróságtól annak kimondását kéri, hogy a 60 milliárd forintos fejlesztés a közbeszerzési törvény hatálya alá tartozik. (MTI)
Turisztikai klaszterek
A világ turisztikai piacán kevésbé lehetnek sikeresek azok a szolgáltatók, amelyek egymástól elkülönülten lépnek fel, ezért közép- és hosszú távon is rendkívül nagy jelentősége van a klasztereknek – figyelmeztetett Budai Zoltán, a gazdasági tárca helyettes államtitkára tegnap Kaposvárott. Ezért most próbáljuk meg a dunántúli gyógy- és termálfürdők „felfűzését” egy turisztikai termékláncra, hogy egységesen jelenjenek meg az idegenforgalom világpiacán – fűzte hozzá Bartha E. Gyula, a Magyar Vállalkozásfejlesztési Kht. ügyvezető igazgatója. (G. J. A.)
MÁV: Egy ilyen forgalmú pályaudvar lezárása nem tud jókor jönni
