Schmuck kilépett az Új Baloldalból

2002. 02. 26. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Schmuck Andor, akinek újpesti képviselő-jelöltségét az Új Baloldal pénteken visszavonta, tiltakozása jeléül tegnap bejelentette lemondását a pártban betöltött valamennyi tisztségéről – olvasható a párt közleményében. Az Új Baloldal választási bizottsága tegnap közölt indokai között szerepelt, hogy a párt „nem kíván beállni abba a sorba, amely a mostani kampányt jellemzi. Elhatárolódik azoktól a kampányelemektől, amelyek a politikai ellenfeleket ellenségként kezelik”. A dokumentum szerint Schmuck Andor a döntéssel és annak indoklásával nem értett egyet. Schiller Lászlótól megtudtuk: a politikus párttagsága ugyanakkor megmaradt. A pártelnök a kialakult helyzet-
tel kapcsolatban arról beszélt: Schmuck feladata volt a párt kampánystratégiájának kidolgozása, s ő – Schiller elmondása szerint – egy olyan személyeskedésre, lejáratásra épülő, durva kampányt akart, amellyel a pártvezetés nem értett egyet. Schmuck Andor nem kívánt nyilatkozni az ügyben, mindössze annyit jegyzett meg: nemcsak tisztségeiről mondott le, hanem párttagságáról is.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.