T. Ház: zsúfolt program

2002. 02. 21. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egyelőre még nem tudni, hogy az MSZP frakciója részt vesz-e a jövő heti utolsó plenáris ülésen – derült ki a házbizottság tegnapi tanácskozása után. A szocialista képviselőcsoport egyelőre nem vonta vissza a „Mindennapi kenyerünk...” című politikai vitanap megtartására vonatkozó indítványát sem, holott Nagy Sándor frakcióvezető korábban lapunknak úgy nyilatkozott: a javaslatot visszavonják. Vagyis a vitanap szerepel a keddi napirenden.
Áder János, az Országgyűlés elnöke közölte: a Fidesz frakciója benyújtotta a médiatörvény EU-jogharmonizációs módosítását. A T. Ház kedden szavaz arról, hogy a házszabálytól való eltéréssel még aznap lebonyolítja-e a törvény vitáját és a végszavazást is. A parlament elnöke elmondta: ha az MSZP részt vesz az ülésen, de nem járul hozzá a házszabálytól való eltéréshez, akkor nem kezdik meg a javaslat vitáját. – Nem lenne illő, hogy az Országgyűlés félbehagyott munkával terhelje a következő parlamentet – tette hozzá. Ismeretes: a médiatörvény módosítása már többször is szerepelt a T. Ház napirendjén, ám – az MSZP és az SZDSZ elutasítása miatt – nem kapta meg a szükséges, kétharmados támogatást.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.