Kémkedés előkészítése miatt két év és hét hónap börtönbüntetésre ítélt első fokon a Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsa egy tisztet, mert a katona – egy közvetítőn keresztül – több, állami titkot tartalmazó iratot akart az orosz nagykövetségnek felajánlani – derült ki a rádió Krónika című műsorának tudósításából tegnap.
A katonatiszt a Magyar Honvédség Összhaderő Hadműveleti Központjában dolgozott, ahol minősített iratok kezeléséért felelt, és számos, állami és szolgálati titkot tartalmazó irathoz fért hozzá. A lefokozott tiszt a tőzsdén több millió forintot veszített, s ez vezette tettének elkövetésére. S hogy pénzhez jusson, 2000 nyarán megkereste egy ismerősét, és felkérte, működjön közre katonai titkok eladásában. Az őrnagy az ismerősének több iratot is átadott azzal, hogy azt referenciaként juttassa el az orosz nagykövetségre. Az iratokat átvevő férfi azonban a követség helyett a rendőrséggel vette fel a kapcsolatot. Következő találkozásuk alkalmával a tisztet így már kommandósok várták. A bíróság végül csak kémkedésre irányuló előkészületnek minősítette a volt tiszt tettét, mivel az általa átadott iratok nem tartalmaztak a Magyar Köztársaság számára káros módon felhasználható információkat.
Bárándy György, a vádlott védője a büntetés enyhítéséért fellebbezett.
A rugalmassági megoldások jelenthetik a megoldást a magas és ingadozó energiaárakra
