Torgyánra is számít Medgyessy

Kis Ferenc
2002. 02. 28. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Medgyessy Péter által elmondott koalíciós elképzelés a párt álláspontját jelenti – válaszolt kérdésünkre Jánosi György, az MSZP országos választmányának elnöke. Mint ismert, a szocialisták kormányfőjelöltje kedden, egy sajtótájékoztatón arról beszélt: adott esetben koalíciót kötne az FKGP-vel. Jánosi leszögezte: döntés született arról, hogy a lehetséges koalíciós partnerek közül csak a Fideszt és a MIÉP-et zárják ki. Arra a kérdésre, hogyan tudják elképzelni azzal az FKGP-vel az együttműködést, amelynek elnökét, Torgyán Józsefet, és magát a pártot négy éven keresztül bírálták egyebek mellett azért, mert „tovább mélyítették a válságot a mezőgazdaságban”, annyit mondott: itt az ideje, hogy pártokról és programokról beszéljünk, ne pedig személyekről.
Juhász Ferenc alelnök Medgyessy kijelentése kapcsán azt hangsúlyozta: az MSZP „országvesztő tragikus tevékenységnek” ítéli azt, amit a kisgazda vezetés alatt a földművelésügyi tárca tett. A politikus hangsúlyozta: az MSZP abszolút többség megszerzésére törekszik a választások során. Kizárta a koalíciót a Fidesszel és a MIÉP-pel, ám a többi politikai erővel szükségesnek tartja a párbeszédet.
Gyimóthy Géza főtitkár lapunknak az FKGP hivatalos álláspontját megfogalmazva úgy válaszolt: a korábbi országos nagygyűlésen hozott határozat szerint a kisgazdapárt nem lép koalícióra az MSZP-vel és az SZDSZ-szel. Hozzátette: eddig nem született ettől eltérő döntés. Lapunk információja szerint ugyanakkor vannak olyan FKGP-s politikusok, akik adott esetben hajlandók lennének közösen kormányozni a szocialistákkal.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.