Érezhető lendületet adott a Széchenyi-terv az 1998-ban indult beszállítói programnak. Ennek célja, hogy növelje azon hazai beszállítók részarányát, akik képesek a multinacionális cégek magyarországi üzemeibe szállítani. A program indulása óta a beszállító kis- és közepes vállalkozások több mint 6,5 milliárd forint támogatásban részesültek, amelynek segítségével harmincmilliárd forint értékű, zömmel technikai, technológiai beruházás valósult meg. A program eredményeként a magyar beszállítások aránya öt-hat százalékkal nőtt – jelezte Pongorné Csákvári Marianna, a Gazdasági Minisztérium (GM) helyettes államtitkára tegnap.
Nagyon fontosnak nevezte az államtitkár asszony, hogy a program új elemekkel bővül, kiemelten támogatva a kutatásfejlesztést, az élen járó technológiák alkalmazását és a modern menedzsment ismereteket. A program célja, hogy a magyar beszállítók tíz éven belül minden tekintetben – többek között minőségben, technikában, termelékenységben – felzárkózzanak az Európai Unió kis- és közepes vállalkozásainak színvonalára, valamint legyen néhány olyan magyar tulajdonú cég, amely meghatározó piaci tényező a térségben.
A beszállítói program hatékonyságának fokozása érdekében a GM kezdeményezésére létrejött a Beszállítói Befektető Rt., amelyet a százszázalékos állami tulajdonú Regionális Fejlesztési Holding Rt. alapított meg, a Dél-dunántúli Regionális Fejlesztési Rt. részvételével. Az április elsejétől működő társaság jegyzett tőkéje 2,5 milliárd forint, amelynek forrását a GM által – a gazdaságfejlesztési célelőirányzat 2001. évi forrásának terhére – a holdingnál végrehajtott tőkeemelés biztosítja.
A társaság minden esetben a kis- és a közepes vállalkozások befektetéseit támogatja, 26–50 százalékos tulajdont szerezve a vállalkozásokban, kiemelten a feldolgozóipar, a szolgáltatások, a logisztika és a környezetvédelem területén. Ebben a munkában együttműködés épülhet ki a hazai klaszterekkel, valamint számítanak a lehetséges partnerek között a Gripen-programban érintett vállalkozásokra is, hiszen a megállapodás szerint a svéd fél a következő kilenc év alatt 34 milliárd euró értékű magyarországi beruházás támogatását vállalta fel.
A tájékoztatón jelentette be Pongorné Csákvári Marianna, hogy a GM megalapította a Magyar Beszállítói Díjat, amelyet három kategóriában adnak ki.
Ursula von der Leyen az EU érdekeivel ellentétes vörös vonalakat húzogat + videó
