Lengyelország, Csehország, Szlovákia és Magyarország – azaz a visegrádi csoport – kormányfőinek csúcstalálkozója március 1-jén, jövő pénteken lesz – jelentette be tegnap este Varsóban Tadeusz Iwinski, a miniszterelnöki hivatal nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozó államtitkára. A közlés szerint a találkozón a miniszterelnökök egyebek mellett megerősítik álláspontjukat az Európai Bizottság közelmúltban nyilvánosságra hozott, az EU-tagjelöltek mezőgazdasági termelőinek közvetlen támogatására vonatkozó javaslatai ügyében.
A találkozó Magyarországon lesz, amely a visegrádi csoport soros elnöke. Az első javaslat szerint a kormányfők február 27-én Keszthelyen találkoztak volna, majd az Európai Bizottság javaslatainak ismertté válása után előre hozták a találkozót február 19-re, illetve utóbb 18-ra. Egyeztetési problémák miatt ezt az időpontot is lemondták, majd legutóbb ismét február 27-ét jelölték meg, balatoni helyszínnel. Iwinski nem tett említést a március 1-jei találkozó helyszínéről.
A rugalmassági megoldások jelenthetik a megoldást a magas és ingadozó energiaárakra
