Miután az üzleti folyamatokat már sikerült számítógéppel megtámogatni, a Fővárosi Vízművek vezetése megkezdte egy hatékony, jól működő ügyfélszolgálat létrehozását. Ennek számítógépes támogatására tendert írtak ki, és a választás az SAP közüzemi megoldására, az SAP IS-U-ra esett. Ez a rendszer a Vízművek és az SAP Hungary közös sajtójelentése szerint az ügyfélszolgálat támogatása mellett a díjelszámolást is elvégzi, és arra is képes, hogy — a díjbeszedők munkáját kiváltva — telefonvonalon keresztül olvassa le a mérőeszközök adatait — költséghatékonyabbá és kényelmesebbé téve ezzel a leolvasás folyamatát. Az új rendszer teljes bevezetése a tervek szerint 2003 tavaszán fejeződik be. A projekt különleges feladat lesz az adatok átadása és átvétele a számlázást most végző Díjbeszedő Rt.-től. A saját számlázás megoldása természetesen széles körű oktatást és a nagy tömegű nyomtatást, valamint az adatrögzítés megszervezését teszi szükségessé. A Fővárosi Vízművek Rt. által jelenleg üzemeltetett ügyfélszolgálati rendszer megújítása több okból is szükségessé vált. Gondokat okoz a naprakész integrált ügyféltörzs hiánya. Ezért hiányos ügyféladatokkal, többszörösen nyilvántartott ügyfelekkel lehet találkozni. A jelenlegi rendszer nem kezeli az ügyfélkapcsolatokat, a korszerű kiszolgáláshoz nincs elég információ. A számlázásban sok a manuális elem, ezért a számlakészítés lassú és költséges folyamat. Nincs megfelelő adatszolgáltatás a társaság napi működéséről, megoldatlan a vezetői döntések, elemzések adattámogatása. Költséges a szigetrendszerek fenntartása, üzemeltetése is.
Három bölcsődei támogatásra is lehet pályázni, mutatjuk a részleteket
