A berlini ferde torony

A németek számára kiábrándító eredménnyel zárult az az oktatással kapcsolatos nemzetközi felmérés, amelyet a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) végeztetett el. Az értékelés azt sugallja, hogy a magát „a gondolkodók és költők országának” tartó nemzet ifjainak manapság gondjaik adódhatnak egy könnyebb szöveg megértésével is.

Helli hétről hétre sóvárogva várja a péntek estét, akkor is leginkább a szaunalátogatást. A kilencvenfokos, száraz melegben eltöltött háromszor egynegyed óra során mély hallgatásba burkolódzik, a csendbe menekül, a gondolataiból is elűzi a mindennapok nehezen elviselhető hangzavarát.
Helli tanítónő egy Rajna-vidéki nagyváros elemi iskolájában, ahol osztályonként átlagosan huszonöt gyerekkel foglalkoznak a pedagógusok, közülük azonban mindössze hat-hét tanuló beszéli anyanyelvi szinten a németet, a többiek csak birkóznak a „der, die, das” buktatóival. „Csak a legegyszerűbb mondatokra reagálnak – az ilyesmikre: gyere ide, mondd el, légy jó! –, a tananyag megértése már nehéz feladat számukra. Csak lassan haladunk előre, a koncentrálóképességük minimális. A német gyerekek sokszor unatkoznak a külföldiek mellett, hiszen a követelmények elsődlegesen nem az előbbiek teljesítőképességét, hanem a gyengék érdekeit tartják szem előtt. A valóban tehetséges német tanulók szülei számára sokszor nincs más lehetőség, mint hogy felekezeti iskolába írassák át gyerekeiket, ahol sokkal alacsonyabb a külföldiek létszáma, már csak vallási okokból is” – mutat rá a tanítónő a hazai közoktatás legelemibb problémájára, miután a szauna nyugalma feledteti vele a török, orosz, albán, német anyanyelvű tanulók zsivaját.
A nemzetközi felmérés kiábrándító eredményének oka ott keresendő, ahol az alapokat kellene lefektetni: az általános iskolákban – ezért sokkolta a magát oly büszkén „a gondolkodók és költők országának” tartó nemzetet. Az OECD szervezte összehasonlítási program (Pogramme for International Student Assessment), rövidített nevén PISA harmincegy ország tizenöt és tizenhét esztendős fiataljainak bevonásával arra a kérdésre keresett választ, milyen felkészültséggel rendelkezik ez a korosztály, különös tekintettel a munkaerőpiac rendszeres változásaira. A PISA-vizsgálat első szakaszában a hangsúlyt az olvasott szövegek megértésének képességére, illetve a matematikai és a természettudományos műveltségre helyezték. Ez a németek számára meglepő és lesújtó eredménnyel járt. Két esetben is a huszadik helyre kerültek (matematika, természettudományok), egy területen pedig a huszonegyedikre. Ez utóbbi azért mondható tragikusnak, mert a német diákok a szöveg értelmezése utáni továbbgondolásának, azaz az új ismeretek feldolgozásának a terén maradtak jóval a nemzetközi átlag alatt.
A PISA-tanulmány a német pedagógia számára ferde toronnyá vált – annak a szimbólumává, hogy valami félrecsúszott a német oktatásban –, és azonnal óriási vitát váltott ki. A szövetségi meg tartományi szinten megindult eszmecserék első tapasztalatainak közismertté válásáról Marieluise Beck, a külföldi állampolgárok ügyeivel foglalkozó kormánybiztos gondoskodott, amikor megkongatta a vészharangot: „Kötelező elemi és középiskolai tanulmányaik befejeztével a külföldi diákoknak több mint fele záróbizonyítvány nélkül marad, holott egyharmaduknak a családja több mint húsz, felének pedig több mint tíz éve él az országban. A nem kielégítő integráció és az azzal szorosan összefüggő alacsony képzési színvonal mindenekelőtt a rossz nyelvtudásra vezethető vissza, és ez negatív irányban befolyásolja német osztálytársaikat is.”
Essen városa négyezer-ötszáz fiatalra kiterjedő felmérést végzett, és ebből kiderült, hogy a külföldiek huszonhét százaléka nagyon gyatrán beszéli a német nyelvet, harminckét százalékuknak a nyelvtudása pedig csak az „elviselhető” jelzővel illethető. A német tanulókról kiállított bizonylat sem sokkal biztatóbb: náluk 8,5–17,5 százalék között váltakozik az eredmény a hiányos és tűrhető megítélés között. Ennek megfelelően Marieluise Beck a nyelvoktatás támogatását követeli abban az időszakban, mielőtt a gyerekek elérnék az iskolaköteles kort.
A multinacionális társadalom legtöbb gondot okozó rétegét a török családok jelentik. Berlin Kreuzberg negyedének iskoláiban számtalan olyan osztály működik, amelyben egyetlen német tanuló sincs. Persze merőben elhibázott lépés lenne kizárólag a külföldi fiatalok nyakába varrni a hiányosságokat. A német oktatási rendszer számtalan más megmagyarázhatatlan bajjal küszködik. Peter Heesen filológus – egyben a Német Közalkalmazottak Szövetségének elnökhelyettese – máshol elképzelhetetlen jelenségre hívja fel a figyelmet: „Németországban érettségizni lehet úgy, hogy a diákok egyetlen vizsgát sem tettek német nyelv és irodalomból! Iskoláinkban harminc esztendeje elhanyagolják a német nyelv oktatását.” E mulasztás eredménye: csökkenő szókincs, az emlékezőtehetséget fejlesztő olvasás meg az irodalmi összefüggések felismerésének a hiánya. Holott nyelvtudás nélkül senki előtt sem nyílnak meg a matematika vagy a fizika kapui, nem is szólva a művészi kreativitásról.
Az ország szövetségi struktúrája a kulturális élet, tehát az oktatás irányítását is a tartományok hatáskörébe helyezi. E rendszerben sok tekintetben megmagyarázhatatlan ellentétek keletkeznek, így ha a családfő munkahelyet változtat, és a família egyik tartományból a másikba költözik, az iskolaköteles gyerekek merőben idegen tananyaggal találják szemben magukat.
A tartományi kultuszminisztériumokban azonnal megkezdték a PISA-tanulmány elemzését és új pedagógiai módszerek kidolgozását, ám a tárgyalások során mindeddig inkább csak közhelyek hangzottak el. Ez kihozta a béketűrésből Dieter Hundtot, a Német Munkaadók Szövetségének elnökét, aki attól tart, hogy a gyenge oktatási színvonal előbb-utóbb veszélyezteti a hazai gazdasági élet teljesítőképességét. Szervezete határozott ajánlatokkal és követelésekkel állt elő, amelynek lényege az eddigi rendszer megreformálása; a tananyag mennyiségének csökkentése az alaptudományok javára („mire jó, hogy fél esztendőt szánnak a kőkorszak ismertetésére?”); az elemi iskolák anyagi lehetőségeinek javítása (míg az OECD-államok diákonként négyezer-négyszáz dollárt költenek ezen a fokon, Németországban ez az összeg csak háromezer-ötszáz dollárra rúg); a tanítók fizetésének felemelése a gimnáziumi tanárok bérének színvonalára; a kiemelkedő tehetségek fokozott támogatása. Küszöbön áll ugyanis a következő nemzetközi megmérettetés: az OECD 2003-ban újabb vizsgálatot tervez. Ezzel párhuzamosan születik majd döntés az ország új bevándorlási törvényéről, a külföldiek integrációs lehetőségeinek javításáról, így az alapfokú németnyelv-oktatás biztosításáról, amely mindenekelőtt a szociális felemelkedést tartja szem előtt, és tekintettel kíván lenni az idegen anyanyelvű és a született német tanulókra is.