A Jó, a Rossz és a Gonosz tengelye

„A terrorizmus elleni háborúnak azonban koránt sincs vége. Bár kezdeti céljainkat elértük, még sok tennivalónk van. Új szakaszba lépünk, melynek teljes kiterjedését még nem látjuk tisztán. Céljaink azonban világosak, figyelmünk és eltökéltségünk szilárd” – írja a New York-i ikertornyok, valamint a Pentagon ellen Washingtonban elkövetett támadás féléves évfordulójának szentelt cikkében Nancy Goodman Brinker, az Egyesült Államok budapesti nagykövete.

Amint egyre többet megtudunk a szeptember 11-i támadásokról, hihetetlen ellentétekkel szembesülünk. A sok-sok összefűzött történet a támadás célpontjában, a Ground Zeróban dolgozó mentősökről és mások figyelemre méltó bátorságáról, hősiességéről és önzetlenségéről beszélnek. Az al-Kaida pilótái szintén az utolsó pillanatig teljesítették küldetésüket, de az ő szándékuk merőben ellentétes volt – a lehető legtöbb életet akarták kioltani és a lehető legtöbb szenvedést okozni. Döbbenetes az ellentét, és még 2002-ben sem túlzó leegyszerűsítés, ha azt mondjuk, ez alapvetően a jó és a rossz kérdése.
Az elmúlt hat hónap bővelkedett szorongásokkal teli, feszült pillanatokban, amint a szabad világ felsorakoztatta erejét, hogy megtalálja és elszigetelje azokat, akik e borzalmas tetteket elkövették. Ám vannak olyan pillanatok is, amikor elégedetten tekintethetünk eredményeinkre, melyeket abban értünk el, hogy a világot megszabadítsuk a terrorizmustól.
Amikor az al-Kaida ügynökei eltalálták az ikertornyokat, a szervezet például még teljes menedéket élvezett Afganisztánban, melynek népét szüntelen félelemben tartotta kegyetlen gonosztevők egy maroknyi bandája. Mára az afgán nép felszabadult és hozzákezdett az ország felépítéséhez. Abban az időben az al-Kaida Afganisztánon kívül is viszonylag büntetlenül működött. A terroristahálózat azonban mára jelentősen megrendült, elveszítette sérthetetlenségének auráját. A mai helyzettel ellentétben szeptember 11. előtt a nemzetközi rendészeti együttműködés és a terrorizmushoz kötődő pénzügyi mechanizmusok ellenőrzése meglehetősen laza volt. A támadásokat megelőzően sok ország volt kénytelen együtt élni terroristákkal és felkelőkkel, akik a társadalom gyengébb tagjain élősködve érték el önző céljaikat. Mára egyre szélesebb konszenzus alakul ki abban, hogy az erőszak nem elfogadható módszer politikai célok elérésére. Mindeddig a demokrácia és a szabadság győzedelmeskedett.
Magyarország ezekben az erőfeszítésekben kezdettől fogva aktív partner volt. Humanitárius segítséget nyújtott Afganisztánnak, és tevékenyen hozzájárult annak eldöntéséhez, mik legyenek a nemzetközi közösség további lépései. Magyarország bűnüldőző és hírszerző szervei aktívan együttműködnek a szabad világban egyebütt tevékenykedő kollégáikkal. Magyarország is részt vesz a szigorúbb határ-ellenőrzési és a veszélyes árucikkek forgalmát ellenőrző nemzetközi erőfeszítésekben, és abban is, hogy elzárjuk a terroristák pénzcsapjait. Magyarország szilárd eleme annak a falnak, amely megvédi a szabad világot a támadástól.
A terrorizmus elleni háborúnak azonban koránt sincs vége. Nemrégiben alkalmam volt találkozni az ELTE hallgatóinak csoportjával, akikkel megvitattuk a terrorizmus elleni harcot. Kérdéseik pontosak és jók voltak: Elkötelezte-e magát az Egyesült Államok az iránt, hogy új kormányzati struktúrát alakítson ki Afganisztánban? Meg fogja-e támadni Irakot? Mi a szándékunk Iránnal és Észak-Koreával? Az új fenyegetések fényében miért akarnánk továbbra is befektetni egy rendkívül költséges rakétavédelmi programba?
A legtöbb feltett kérdés egyetlen témára vezethető vissza, amelyet George W. Bush először idén januárban elmondott országértékelő beszédében fejtett ki. Történelmi beszédében Bush elnök azt mondta, az Egyesült Államok „állhatatos, kitartó és türelmes” lesz, két nagyszerű cél elérésében. Az egyik az, hogy felszámolja a terrorista kiképzőtáborokat, megakadályozza a terroristák terveinek megvalósítását és bíróság elé állítsa a terroristákat. A másik pedig annak megakadályozása, hogy a vegyi, biológiai és nukleáris fegyverek megszerzésére törekvő terroristák és rezsimek fenyegetést jelenthessenek az Egyesült Államokra vagy a világra. A különböző terroristacsoportok és a szabad világgal szemben ellenségesen viselkedő rezsimek kapcsolatai, a tömegpusztító fegyverekkel együtt, korunk egyik elsődleges fenyegetését jelentik. Bush elnök világosan kifejezte, hogy az Egyesült Államok ezt a veszélyt jelenleg is fennálló és kényszerítő erejűnek tekinti.
Az elnök nem fog mozdulatlanul ülni és nem fogja megvárni, amíg a valamennyiünket elpusztítani akaró erők erőt gyűjtenek. Ugyanakkor azzal sem éri be, hogy ezeket a fenyegetéseket az elvont realitások világába utalja. Sőt, külőn felhívta a figyelmet három, a szomszédos országokra és a világra nyilvánvaló veszélyt jelentő államra, Iránra, Irakra és Észak-Koreára. Ezek azok a rezsimek, amelyek agresszívan törekednek tömegpusztító fegyverprogramjuk megvalósítására, amelyek megfenyegették és megtámadták szomszédjaikat, és amelyek nem rendelkeznek demokratikus kormánnyal. Az elnök üzenete világos. Az atomot felhasználó pusztító erők korában a nemzeteket felelőssé kell tenni az általuk teremtett és az általuk rejtegetett veszélyforrásokért.
Szolzsenyicin egykor híressé vált gondolatai a jó és gonosz közti világos különbségről annak idején arra késztették a Nyugatot, hogy merészen kiálljon a jó mellett. Ronald Reagan elnök vállalta ezt a kihívást és történelmi erők mozgásba hozását segítette elő, amelyek véget vetettek a bolsevizmusnak. George W. Bush elnök pedig napjaink gonoszával, a transznacionális és katasztrofális terrorizmussal szemben vállalta a kihívást. Közös feladatunk, hogy továbbra is együtt küzdjünk a gonosz sikeres feltartóztatásában és végleges felszámolásában.

A szerző az Egyesült Államok budapesti nagykövete