A Szöcske atyja

Kezdettől az Antall-kormány közigazgatási, majd címzetes államtitkára és a Hadiipari Hivatal elnöke. Gyors változásokat, fejlesztéseket akart a hadiiparban, így egyesek számára kényelmetlenné vált. Miután közeledett a Magyar Út Körökhöz, majd egyik alapítója lett a MIÉP-nek, 1993-ban meg kellett válnia a hivatalától. Azóta csak érintőlegesen politizál.

Felkértek arra 1990 decemberében, hogy legyek az Ipari Minisztérium közigazgatási államtitkára, mondván, hogy egész életemben műszaki fejlesztéssel foglalkoztam, ismerem a magyar ipart. Egyébként is a szűkebb szakmám a hadiipar, a mezőgazdasági gépipar és a járműgyártás volt. A privatizáció elindulásakor egy évig voltam közigazgatási államtitkár. Keményen kiálltam amellett, hogy a privatizáció nem cél, hanem eszköz a gazdaság működtetésére. Amellett kardoskodtam, hogy az értékeinket ne lehessen kiárulni. Emiatt sok ellenséget szereztem.
– Azért harcolt, hogy ne adjuk külföldi kézre a magyar vagyont?
– Mindig azt mondtam, pénzre van szükségünk, be kell hozni a külföldi tőkét, de zabolázzuk meg úgy, hogy mind a kettőnk javára működjön. Az Állami Vagyonügynökség igazgatótanácsának tagja voltam három évig, de sajnos ez a szemlélet kisebbségben maradt, pedig azt képviseltem, amit a magyar műszaki értelmiség szeretett volna megvalósítani. Kezdetben ők az MDF-kormány mellett álltak. A Kádár-korszakban is a műszaki értelmiség volt a leggerincesebb, mert mindig a nemzetgazdaság fejlődését tartotta szem előtt, nem a pártérdeket. Mi, műszakiak mindig tudtuk, hogy egy gazdaság akkor tud jól működni, ha saját árualappal rendelkezik.
– Akkor mégsem csöppent bele ismeretlenül az iparba. Amikor a hadiipari főosztály a hatásköre alá került, tudta, hogy milyen állapotban van ez az ágazat?
– Tudtam. Előtte sokat dolgoztam a hadiiparnak. Részt vettem különféle tehergépkocsik, páncélos járművek fejlesztésében, a Szöcskét is az én cégem tervezte.
– A Szöcske mi volt?
– Négykerék-meghajtású jármű, négy személy fért bele, de olyan tüzelőerővel rendelkezett, akár egy harckocsi. Egy hadsereg akkor lehet nemzeti, ha olyan haditechnikai háttérrel rendelkezik, amelyben a katonai eszközök legalább negyven százaléka magyar. Sajnos 1988-tól a hadiipart teljesen tönkretették, én pedig szerettem volna megmenteni mindent, ami még megmaradt. Ezt észrevehette Antall József miniszterelnök úr, mert 1992 elején kinevezett a Hadiipari Hivatal elnökének, azzal a felszólítással, hogy készítsem elő a hadiipart a NATO-hoz való csatlakozáshoz. Ugyanis minden NATO-ország nemzeti hadseregre épül.
– De ez a munka nem sokáig tartott, 1993 májusában felmentették.
– Így van, mert a szakmai fogadókészség nulla volt.
– A hivatal „ölte” meg?
– Nem, a hivatalt fel tudtam fejleszteni. Tíz évre szóló haditechnikai tervet dolgoztunk ki a szakemberekkel. Az volt a baj, hogy a kormány részéről nem kaptam meg a szükséges támogatást. Az volt ugyanis az álláspontom, hogy a hadiipar csak akkor működhet, ha létrejön egy hadiipari holding a működőképes vállalatok részvételével. Úgy gondoltam, hogy ebben ötvenegy százalékkal legyen tulajdonos a magyar állam, a maradékra pedig hozzunk külföldi befektetőket. Ezt úgy fogta fel az SZDSZ és az MSZP, mintha a Hadiipari Hivatal valamiféle hatalomra törekedne. Olyan erős nyomás érte a kormányt, hogy meghátrált. Egyik percről a másikra közölték, hogy nincs szükség a Hadiipari Hivatalra.
– A háttérben nem az volt, hogy ön közeledett Csurka Istvánhoz és a Magyar Út Körökhöz, majd a MIÉP-hez?
– Bármelyik társadalmi szervezethez közeledtem volna, amelyikkel meg tudom értetni, hogy a magyar hadsereg össznépi, társadalmi támogatottság nélkül nem tud felállni. A Magyar Út Körök első összejövetelére elmentem és ezt elmondtam. Csurkának az a bizonyos 1992. augusztus 20-i írása nagyon sokunkat megfogott.
– Belépett a MIÉP-be?
– Sőt, a párt alapító tagja voltam, és kevesen tudják, hogy a MIÉP címerét én csináltam. Akik a MIÉP programjában részt vettek, alapító tagok voltak, azok közül sajnos senki sincs már a pártban. Valószínűleg nem vagyok politikus alkat: 1994-ben kiléptem a pártból. Nem sértődtem meg, de úgy látszik, a nyíltságom ott is bajt okozott. Megtanultam, és egy mérnök másként nem élhet, csak úgy, hogy a kétszer kettő az egyenlő néggyel.
– Belépett más pártba?
– Nem léptem. 1995-ben létrehoztuk a Magyar Egységért Mozgalmat. Célja az volt, hogy az 1998-as választásokra olyan nemzeti egység alakuljon ki, aminek révén a jobboldal kerüljön hatalomra.
– Ezek szerint nem örült annak, hogy 1994-től a szocialisták és a szabad demokraták kormányoztak.
– Sem az MSZP, sem az SZDSZ politikáját nem tudtam elfogadni, ma sem tudom. A politikai durvaságot nem a nemzeti oldal kezdte, hanem a balliberális oldal. Ez a stílus elfogadhatatlan.
– Jelenleg a Magyar Alkotók és Gondolkodók Független Társaságának (MAG) ügyvezető elnöke. Reál és humán értelmiségiek alkotják a tagságát.
– Mindig azt gondoltam, hogy csak egy közösség tud eredményeket elérni, egyéni harcosok, egyéni elképzelések nem győzhetnek. Mindig csapatban dolgoztam. A MAG mellett a Magyar Kis- és Középvállalkozók Polgári Egyletének elnöke vagyok. Tudomásul kell venni, hogy magyar kis- és középvállalkozói réteg nélkül nincs magyar középosztály. Azokat próbáljuk támogatni, helyzetbe hozni, akik a nemzet felemelkedésében meghatározók: ilyenek a kisvállalkozók és a magyar értelmiség.
– Ezek szerint bízik a civil szerveződésekben.
– Nagyon bízom, hiszen civil szerveződések nélkül nincs Európa. Nyugat-Európában óriási szavuk, súlyuk van a civil szerveződéseknek.
– Mit csinál a társadalmi tevékenységen túl?
– Hatvanhárom éves vagyok, egy évvel ezelőtt mentem nyugdíjba. A cégemet is megszüntettem, mert hiába öltem bele milliókat a Szöcskébe, nem lett belőle honvédelmi megrendelés. Rádiótechnikai fejlesztésekkel is foglalkoztam, a Magyar Rádió közvetítőbuszának berendezését is én csináltam. Ebbe is rengeteg pénzt fektettem. Nem lett sorozatmegrendelés. Végül is elfogyott a pénzem. Dicsekvés nélkül mondom, ha valaki kimegy a Ferihegyi repülőtérre, s meglátja a repülőtéri vontatókat, hát azokat is mind én terveztem. A Puli kisautó is az én cégem terméke. Most újabb vállalkozásba kezdek, csak kicsiben. Nagyon tetszik a Fidesz családivállalkozás-programja. Én már kilencvenben felajánlottam a kisgazdapártnak azokat a mezőgazdasági gépeket, amelyek a három-négyszáz holdas birtokok művelésére alkalmasak. Most úgy érzem, ennek megint eljött az ideje.
– Ezek szerint nem él nyugdíjas életet.
– Egyáltalán nem. Továbbra is tervezgetek. Nekem fontos, hogy legyen minél több magyar termék.
– Nincs megkeseredve, amiért nem minden úgy alakult, ahogy szerette volna?
– Nem vagyok. Nem értek egyet azokkal, akik elkeseredtek az 1994-es kormányváltás után, miután megszűnt pozíciójuk, képviselői mandátumuk. Nagy baj, hogy sokan nem találják a helyüket. Én ugyanolyan életkedvvel dolgozom, mint tíz évvel ezelőtt. Most sokkal nagyobb a sanszunk, ha a nemzeti oldal győz.