A magyar szellem hangja

Páratlanul népszerű publicista, ismert és elismert történész, európai látókörű politikai gondolkodó, vállaltan keresztény értelmiségi, s a magyar nemzeti hagyomány értékeinek fölvállalása és továbbadása mellett elkötelezett közéleti szereplő volt Pethő Sándor. Lapunk alapító főszerkesztője nyolcvanöt éve hunyt el.

Doktorálása után Pethő Sándor letette a középiskolai tanári vizsgáját, s később rövid ideig dolgozott helyettes tanárként, majd tanárként, illetve a tanügyigazgatásban adminisztratív munkatársként. Előtte azonban külföldi utazásokat tett, amelyeken bejárta Itáliát, s Észak-Afrikába is eljutott, ahol nagy hatást tettek rá az ókori Karthágó romjai. 

Nyugati műveltségű, magát konzervatív liberálisnak valló, a kereszténység történelmi és társadalmi szerepe mellett elkötelezett, népszerű történész és újságíró volt már a húszas éveinek végén. 

Megnősült, gyermekei születtek. Felesége, Tanács Margit szellemi partnere volt munkájában, például francia nyelvű szövegek lefordításában és francia könyvek összefoglalásában a munkatársa volt. Első házassága válással végződött, második felesége, Székely Lujza színésznő, Karády Katalin baráti társaságának a tagja volt.

Az 1910-es évek végére a nyomtatott sajtóban és a társadalmi eseményeken egyaránt népszerű Pethő nem csupán mentort és példaképet szerzett a kolozsvári egyetemen Márki Sándor személyében, de életre szóló barátságokat is kötött egyetemi társaival. Mások mellett köztük volt – bár később igen sok kérdésben eltérő alapálláson voltak – majdani politikai szövetségese, Bajcsy-Zsilinszky Endre is. Az első világháborús összeomlás, a történelmi magyar állam megszűnése és a trianoni trauma után a legitimista mozgalom hívévé vált. Hangoztatta Boldog IV. Károly trónigényét, majd az utolsó magyar uralkodó halála után látogatta az Ottó-miséket, vagyis azokat a legitimista összejöveteleket, amelyek Habsburg Ottó jogos trónörökösségét és potenciális királyságát támogatták. Politikai és szakmai harcaiban számos megbízható és befolyásos társa akadt. Ennek eredményeként működött együtt ifjabb gróf Andrássy Gyulával éppúgy, mint gróf Apponyi Alberttel, de komoly szellemi partnere és szövetségese volt a korszak jelentős történésze, a konzervatív Szekfű Gyula is. Gróf Klebelsberg Kunó, az idén százötven éve született legendás kultuszminiszter munkásságának tisztelője volt ugyan, mégsem rejtette véka alá a bethleni konszolidáció vallás- és közoktatásügyi miniszterének tevékenységével kapcsolatos, elsősorban politikai, illetve gazdasági-pénzügyi okokkal alátámasztott kritikáját sem.

Pethő Sándort történészként a különös sorsú és a vitatott megítélésű személyek érdekelték.

Ennek jegyében foglalkozott a költővel és hadvezérrel, Zrínyi Miklóssal, az erdélyi fejedelemmel és a szövetkezett magyar rendek vezetőjével, a szabadságharcos II. Rákóczi Ferenccel vagy éppen Görgei Artúrral. Népszerű történelmi, a mai fogalmaink szerint ismeretterjesztő publicisztikai igényű cikkek és kiadványok szerzője volt, de Magyarország történetének vaskos, egykötetes összefoglalását is elkészítette. Ezen 1933-ban kiadott, A magyar nemzet története az ősidőktől napjainkig címmel megjelent művének Asztalos Miklós író, történész, kisebbségpolitikai szakértő volt a munkatársa. A könyv, amelynek előszavát és programját Szekfű Gyula fogalmazta meg, s amely a korában nagyon aktuális volt, hiszen az 1929-es nagy gazdasági világválság hatásait is vizsgálta, a következő gondolatokkal zárul. „Vakság volna tudomásul nem venni azt, hogy ma nem oly biztos többé a magyarság belső tájékozottsága, szellemi és lelki erőinek az az összhangja, amely annakidején egységesen érezte át a katasztrófát és zárt erkölcsi frontot alkotott azokkal a kísérletekkel szemben, amelyek nemzeti életéből kiforgatni és államiságát kisajátítani iparkodtak. Ma ez az egységes és szerves belső orientáció a magyarságban csak töredékesen lüktet. A magyarság a szerencse kerekének fordulatával is csak akkor tud élni, ha eszményeiben és céljaiban tisztába jön önmagával, ha nem fognak szakadékok tátongani a magyar lelkiségben, ama kötelezettség homálytalan felismerésében, amellyel múltja és jövője iránt tartozik.”

Noha Pethő Sándor a médiában eltöltött évtizedeiben több lap munkatársa is volt, és az egyetemi karrier lehetősége is megérintette, mégiscsak egy roppant széles műveltségű, komoly történelmi és politikai tájékozottságú, nyugati orientációjú, konzervatív liberális alapállású, s minden – mind a vörös kommunista, mind a barna náci – totalitárius diktatúrát elítélő értelmiségi volt. Többször is fölajánlottak neki parlamenti mandátumot, azt azonban nem fogadta el, mivel úgy vélte, hogy újságíróként a magyar nemzet függetlenségének ügyét éppúgy, mint a magyar nemzeteszme értékeinek továbbadásának misszióját gondolkodó értelmiségiként és történelmi sorskérdésekkel foglalkozó szakemberként jobban szolgálhatja az újságok hasábjain, mint a parlamenti padsorokban.

Pethő Sándor általános népszerűségre és széles körű, országos ismertségre az 1930-as évek végére tett szert. Az 1938-ban általa alapított orgánum, a Magyar Nemzet lapjain megjelent vezércikkei olyan népszerűek voltak, s olyan nagy volt rájuk az olvasói igény, hogy az újságnak naponta ötven-hatvanezer példányban is meg kellett jelennie. 

Vezércikkeinek gyűjteményét külön kötetben adták ki 1939-ben Csillagos órák címmel. A Magyar Nemzet létrejötténél egyébként – a politikai és a pénzügyi háttér megteremtésével – ott bábáskodott gróf Bethlen István és gróf Teleki Pál, de az akkori kormányfő, Imrédy Béla is áldását adta a lap megindítására, amelyet egyébként a francia és a brit diplomácia szintén támogatott anyagilag, s magyar iparmágnások is az ügy mellé álltak.

A Magyar Nemzet első, 1938. augusztus 25-én megjelent számában Pethő Sándor A magyar társadalomhoz című vezércikkében olvashatjuk a következőket. „Annak az Európának hangja vagyunk, amely befogadott bennünket és elfogadta áldozatainkat, hogy elismerje értük polgár- és életjogunkat és senki mással nem pótolható szerepünket és hivatásgondolatunkat a Dunamedencében. Annak az Európának visszhangja vagyunk, amelytől kaptuk a keresztet, hogy e jelben mindig győzedelmeskedni tudjunk balsorsunk fölött, s hogy elviselhessük embertelen megpróbáltatásaink súlyát. Annak az Európának szava, amely gyakran félreértett, sokszor feláldozott és cserbenhagyott bennünket, de amelynek legnemesebb szellemei mindig vállalták hozzájuk való lelki tartozandóságunk kötelmeit s amely a maga értékrendszerében a legutóbbi időkig tisztes helyet biztosított egy magános nemzetnek, amely európai módon akarja élni a maga hősi, humánus és tevékeny életét. De elsősorban hangja vagyunk annak a magyar szellemnek, amely sose futamodott meg a maga vészes és dicső hivatásának teljesítése elől, amely éppen azáltal vált naggyá, sőt gyakran óriásivá, hogy egy pillanatig sem tántorodott meg e misszió dicsőséges terhének viselésében, melyben tündöklő tehetségei és csodálatos áldozatai érvényesültek. Elszántan, de gyűlölet nélkül fogunk harcolni ellenfeleinkkel, a felvilágosítás és a meggyőzés fegyvereivel. A trianoni korszak gyújtópontjában eddig a területi integritásért folyó politikai küzdelem állott, anélkül, hogy mindeddig kézzelfogható eredményeket mutathattunk volna fel. Most, a reintegráció gondolatának szakadatlan munkálása mellett, itt áll előttünk az állami és nemzeti függetlenségért való helytállás kegyetlen kötelessége is ugyanakkor, mikor nemzedékünket és közéletünket az új társadalmi forradalom fojtogatja.”

Závodszky Géza történész A kolozsvári alma matertől a Magyar Nemzet rostrumáig. Pethő Sándor (1885–1940) című kiváló monográfiájában így értékelte Pethő munkásságát és a Magyar Nemzet hasábjain kifejtett publicisztikai tevékenységét. „Munkásságának legnagyobb hatású, legartisztikusabb darabjai, aligha vitatható, a Magyar Nemzetbe két éven át írt vezércikkek, amelyek a szellemi honvédelmet hirdető napilap példányszámát 60 000 fölé emelték, vasárnap akár 100 000-ig röpítették. Ezek az írások Pethő Sándort a históriai szereplők első sorába emelték. Személyét – ha nevét egyáltalán leírták – nehéz években is tisztelet övezte.”